Vevő jelölt van a lovira

2007.11.30. 17:02

Egy ajánlat érkezett a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. üzletrészeinek eladására, valamint a lóversenyfogadás és a bukmékeri rendszerű fogadás együttes koncesszióba adására kiírt pályázatokra. Erről Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) kommunikációs igazgatója és Kőszegi Márk, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes sajtófőnöke közölte.

A nyilvános, egyfordulós tenderen a privatizációs szervezet a Nemzeti Lóverseny Kft. 1,448 milliárd forint névértékű, a jegyzett tőke 100 százalékát megtestesítő állami tulajdonú üzletrészét és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. egymilliárd forint névértékű, a jegyzett tőke 100 százalékát megtestesítő állami tulajdonú üzletrészét kínálta eladásra.

A koncessziós pályázatot a PM írta ki a lóversenyfogadás és a bukmékeri rendszerű fogadás szervezésére 20 éves időtartamra. A tenderfelhívás szerint a lóversenyfogadás szervezésére évente legalább 100 millió forint, bukmékeri rendszerű fogadás szervezésére évente legalább 400 millió forint a koncessziós díj legkisebb összege.

A koncessziós pályázaton, valamint a privatizációs pályázaton a pénzügyminiszter mint a koncessziós pályázat kiírója - a privatizációs pályázat kiírójával az ÁPV Zrt.-vel egyetértésben - kizárólag egyetlen nyertest hirdethet. Az elbírálásra 90 nap áll rendelkezésre, ami egyszer 30 nappal meghosszabbítható.

KAPCSOLÓDÓ CIKK