Várhatóan 270-280 forint lesz a BKV-vonaljegy

Vágólapra másolva!
Már négy fővárosi polgármester tiltakozik az ellen, hogy a BKV Zrt. költségcsökkentés címén több buszjáratot is megszüntetne jövő év áprilisától. Kőbányán végleg törölnék a menetrendből a 9-es, a 17-es buszjáratokat és megrövidítenék a 32-est. Óbudán a 86-os menetrendje változna és a 106-os buszt törölnék, míg a XVII. kerületben a 61-es gyors járatot ritkítanák. A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése december 20-án dönt a tarifaemelésről, információink szerint januártól 270-280 forint lesz egy vonaljegy.
Vágólapra másolva!

A Főváros Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága - amely jogosult a BKV úgynevezett paraméterkönyvének módosítását engedélyezni - december 5-i ülését több önkormányzat vezetője is nagyon várja. A tervek szerint ugyanis jövőre ekkor döntenének egy sor tömegközlekedési járat sorsáról (a részletek keretes írásunkban olvashatóak).

Demszky Gábor főpolgármester szerint a közlekedési társaság költségvetéséből a bevételi oldalon mintegy 6 milliárd forint hiányzik, ezt a cégnek - mivel a hitelfelvétel már nem jöhet szóba - ki kell gazdálkodnia, ami vagy a jegyárbevételből, ivagy a megtakarításokból - azaz járatritkításból - áll össze. A BKV szakemberétől, Somodi László főosztályvezetőtől vártuk a választ a mikéntre, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ. Információink szerint várhatóan 2008 áprilisára derül ki, hogy melyik buszjárat szűnik meg, és melyik ritkul, illetve rövidül.

A tervek szerint átlagosan 10-12 százalékkal drágulnak a BKV-menetjegyek és bérletek - a főpolgármester az Inforádiónak nyilatkozva 17 százalékot el nem érő emelésről beszélt. Az [origo] információi szerint januártól 270-280 forintba kerül egy vonaljegy. A főváros közgyűlése december 20-án dönt az új tarifákról.

Jön az sms-jegy - csaknem dupla áron

A jövő év második felétől tervezi a BKV bevezetni az sms-ben történő jegyvásárlást. Az elképzelés szerint az sms-ben megváltott jegyek 60, hétvégéken 90 percig lesznek érvényesek, és teljes körűen biztosítanák a közösségi közlekedés használatát az utasok számára. Egy jegy, a tervek szerint 500 forintba kerülne, de ebben az összegben nincs benne az üzenet ára, ami további 30-40 forintot jelent.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvívője szerint nem az elképzeléssel, hanem az árral van gond. Egy sms-ben váltott jegy 530-540 forint lesz a jelenlegi tervek szerint, míg jelenleg egy átszálló jegy 380 forintba kerül és hasonlóan még egy járműn igénybe lehet venni.