Turisták indítják a karácsonyi plázaszezont

Vágólapra másolva!
A decemberi hajrá szinte minden plázában beindult már, de úgy tűnik, hogy a forgalmat egyelőre a szláv ajkú vásárlók mentik meg - írja a Napi Gazdaság. Az eladók szerint ez már hagyomány, sokan jönnek ilyenkor Ukrajnából és Oroszországból a magyar plázákba.
Vágólapra másolva!

Eddig nem tette tönkre a budapesti kiskereskedelmet a Keleti pályaudvartól nem messze felépült Arena Plaza és a konkurensek is alig kimutatható látogatószám- és forgalomcsökkenést mértek. Holott ami a külsőségeket illeti, az Arenához viszonyítva a három nagy konkurens pláza (Mammut, Westend, Árkád) mintha a múlt századból átmentett butikokkal csalogatná a vevőket. Az Arena több ezer négyzetméteres áruházai mellett a kisebb üzletek alapterülete is jellemzően a duplája azokénak, amelyek a Mammut I-ben vagy a Westend területének nagyobb részén működnek. A 2002 tavaszán nyílt Árkád hat a legmodernebbnek, de üzletei között több olyat találtunk, amely berendezése, kirakata és díszletei miatt gyakorlatilag már versenyképtelen lenne Európában - igaz, az Árkádban ezek hozzák a legnagyobb forgalmat.

A több ezer négyzetméter alapterületű áruházakat egyelőre kevésbé látogatják a magyarok, az Arena egyik húzónevének szánt kétszintes Peek & Cloppenburg vendégei is javarészt külföldiek. Idő kell, hogy a magyarok is felfedezzék maguknak az üzletet - kommentálta ezt a lapnak az egyik eladó -, de a jelek szerint a magyaroknak általában több idő kell az egész központ felfedezéséhez. Meglepő módon a Westendben is sok volt a szláv és az Árkádban is hallani lehetett az oroszórákról ismerős hangokat.

Az eladók szerint ez már hagyomány, karácsony előtt nagyon sokan érkeznek Ukrajnából, illetve Oroszországból. Az ukránok azért jönnek, mert náluk még nem kezdődött el a plázásítás, az oroszok pedig azért, mert a prémium kategóriát jóval olcsóbban vehetik meg nálunk, mint otthon. A ruházati boltok forgalma jelentős részben a bevásárlóturistáknak köszönhető. A magyarok amúgy is kevesebbet költenek az öltözködésre karácsony táján, sokkal inkább a szórakoztatóelektronikára vagy a gyerekjátékokra szakosodott boltok, illetve a bevásárlóközpontok szolgáltató részei, az éttermek és kávézók hozzák a forgalmat.