Ingyenes parkolók épülnek

Vágólapra másolva!
Új P+R parkolók épülnek jövőre csaknem 1,1 milliárd forintból Budapesten és Pest megyében. Az 1100 parkolóhely főként a vasúti közlekedési csomópontok mellett épül, ezzel is segítve az agglomerációból a fővárosba érkezők közlekedését - mondta a Budapesti Közlekedési Szövetség ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor az egyesített bérlet is drágul januártól várhatóan 9000-9100 forint lesz a havi bérlet.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik hamarosan le tehetik az autójukat mindazok, akik az agglomerációból járnak dolgozni a fővárosba. A Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) ugyanis csaknem 1,1 milliárd forintból 1100 P3R parkolóhelyet létesít Budapesten és a környékén.

Lesz jövő év végén parkoló Szemere-telepen, valamint a XVII. Kerületben Rákos-kert és Rákoscsaba kereszteződésében a vasútállomás mellett - mondta az origo - nak Kéthelyi József a BKSZ ügyvezető igazgatója.

Pest megyében hat ingyenes parkolót terveznek az autóval érkezőknek. Többek között lesz Gyömrőn, Sülysápon és Nagykátán ugyancsak a vasútállomás mellett.

Érinti az áremelés az egyesített bérletet is, amely a tervek szerint 8100 forintról 9000-9100 forint lesz januártól. A végleges ár december 20-án a közgyűlésen dől el.