Árkartellel vádolják a dán fenyőtermesztőket

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A fenyőfák árának felhajtásával vádolták meg a dán fenyőfatermesztők szövetségét - jelentette be csütörtökön a csoportosulás vezetője. A súlyos gazdasági bűncselekményeket vizsgáló dán ügyész egy évig folytatott vizsgálat után ezen a héten emelt vádat az európai kontinens legnagyobb fenyőfaexportőr társasága ellen.

A vádemelést azután jelentette be, hogy a dán versenyhatóság 2001-ben, majd 2005-ben arra szólította fel a szövetséget, hogy állítsa le gyakorlatát, melynek során tagjait tanácsokkal látja el a nagykereskedelmi árképzést illetően, abból a célból, hogy ne vágjanak alá egymás árainak.

"Vádat emeltek ellenünk, de az ügyet addig nem fogom kommentálni, amíg nem kezdődik meg a tárgyalás" - közölte csütörtökön Kaj Oestergaard, a szövetség vezetője. A tárgyalás idejét egyelőre nem tűzték ki. Oestergaard azonban megjegyezte, hogy nem aggódnak a vádemelés miatt.

Alig egy hónapja azt vetették a szövetség szemére, hogy jelentősen megemelte idén a fenyőfa árát, mondván, kevés nordmann fenyő áll rendelkezésre. A dán termesztők évente mintegy 9 millió darab fenyőfát vágnak ki. Ennek 85 százalékát külföldre adják el, főként Németországba, Franciaországba és Nagy-Britanniába. A fa méretétől és alakjától függően a nordmann fenyő nagykereskedelmi ára idén 40 dán koronától (1400 forint) 300 dán koronáig (10 200 forint) terjed.