Vágólapra másolva!
Az amerikai gazdaság már recesszióban van, véli a világ egyik legnagyobb kötvényalap-kezelőjének vezetője, aki szerint a Federal Reserve-nek agresszív kamatcsökkentést kellene végrehajtania.
Vágólapra másolva!

Bill Gross, a 750 milliárd dollárnyi befektetői tőkét kezelő Pimco alapítója a pénteki Financial Timesnak azt mondta: véleménye szerint az amerikai gazdaság recessziója már decemberben elkezdődött, és négy-öt hónapig eltarthat. Ennél tovább is elhúzódhat azonban, ha a kormány és a kongresszus nem tesz költségvetési ösztönző lépéseket.

A szakértő szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-nek 3 százalékra kellene leszállítania irányadó szövetségi napikamat-célját a jelenlegi 4,25 százalékról. A Fed a múlt héten negyed százalékponttal csökkentette kamatát, ami csalódást keltett a globális likviditási aszály enyhítésére nagyobb pénzügypolitikai ösztönzést váró piacon.

Az amerikai recessziót nagy londoni elemző és befektetési házak is jelentős valószínűséggel jósolják, de jórészt csak jövőre; az eddigi előrejelzésekben még nem hangzott el, hogy az amerikai gazdaság máris recesszióban lenne.