Németek töltik föl a cseh munkaerőpiacot

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Mind több német szakképzett munkavállaló talál munkát Csehországnak a német határhoz közeli országrészében - idéz a Plattlinger Zeitung német regionális lapból a Napi Gazdaság. Egyes cseh térségekben, így Prágában, Plzenben és Ceské Budejovicén már teljes foglalkoztatottságról lehet beszélni, mivel az állástalanok aránya 3 százalék alá süllyedt. Több ezer német munkavállaló ingázik naponta vagy hetente Csehországba, és a szám folyamatosan nő. A német ingázókat a német bértábla szerint fizetik, miközben továbbra is a német egészségbiztosítóknál vannak regisztrálva és szociális juttatásaik is a német jogrend szerint garantáltak, ami komoly vonzerőt jelent. Ellenkező irányban azonban továbbra is erősen korlátozott a munkaerőmozgás, mivel Németország eddig nem nyitotta meg munkaerőpiacát az új tagországok előtt.