Biztonságosabb az új ezres

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői 2007 negyedik negyedévében 722 darab forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak, 658 eset kapcsán. A legtöbb hamisítvány színes fénymásolók, nyomtatók produktumait.
Vágólapra másolva!

Az MNB kedden publikált 2007. negyedik negyedévi jelentéséből kiderül, hogy a helyzet jóval kedvezőbb, mint a harmadik negyedévben volt, amikor 3727 darab hamisítványt foglaltak le. A jelentős, mintegy 80 százalékos csökkenés a jelentés szerint annak köszönhető, hogy 2007. augusztus 31-én kivonták a forgalomból a régi típusú, kevésbé védett 1000 forintosokat - tavaly szeptembertől már csak a vörösréz színű, hologram hatású fémcsíkkal ellátott bankjegyeket fogadják el az üzletekben -, korábban ugyanis a hamisítványok zöme ezek alapján készült.

Nyomdai eljárással a forintbankjegyeket továbbra sem hamisítják, az összes vizsgált hamisítványt valamilyen irodai sokszorosító eszközzel (színes fénymásolóval, nyomtatóval) állították elő.

A valutahamisítási esetek száma és a lefoglalt mennyiség nagyságrendje nem változott, az MNB szakértői 368 darab különböző valutahamisítványt vizsgáltak a negyedik negyedévben (a harmadikban 345 darabot). Hamis euró bankjegyek a korábbi időszakhoz hasonló mértékben (277 darab, a hamisítványok 76 százaléka) fordultak elő, a hamis valuták 21 százaléka dollár, 3 százaléka egyéb valuta volt.