Uniós egyetértés az áruhitelekről

Vágólapra másolva!
Az uniós jogalkotók szerint minden akadály elhárult, hogy az uniós fogyasztók áruhitelezésének feltételei könnyebbé váljanak és a közel fél milliárd fogyasztó kedvezőbben vehesse fel különböző személyes fogyasztási cikkeihez a kölcsönöket.
Vágólapra másolva!

Az intézkedésre azért van szükség, mert az EU-ban minden három vásárlóból nagyjából kettő hitelben vásárol, az viszont meglehetősen ritka, hogy külföldi vásárlásainál folyamodjon áruvásárlási kölcsönhöz.

Az új uniós áruvásárlási kölcsönzés legnagyobb kedvező újdonsága, amellett hogy minden tagországban egységes lenne az áruvásárlási kölcsönzés rendje, megadná az idő előtti megkönnyített törlesztés lehetőségét, az ilyen vásárló legfeljebb a kölcsönérték egy százalékát veszítené el.

A szabályozás ugyanakkor a legfeljebb 75 ezer eurós árukölcsönökre vonatkozna, a minimális érték a 200 euró lenne. A tartós fogyasztási cikkek között a kölcsönzés új szabályozása az autóvásárlásra is kiterjedne, de az ingatlanokkal kapcsolatos kölcsönökre nem. A kölcsönfelvevőknek két hét gondolkodási időre lenne lehetősége, ezen időtartamon belül visszamondásra is lenne lehetősége.

A bankoknak teljes részletességgel kellene meghatározni a kölcsönzés feltételeit, beleértve a bankköltséget, a jutalékot és a vonatkozó kötelező biztosítást is.