Javított tavaly a BÉT

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2007-ben 2,586 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el a 2006. évi 2,4 milliárd forint nyereség után - közölte a tőzsde pénteken az előzetes mérleg és eredmény kimutatásában.
Vágólapra másolva!

A tőzsdei tevékenység árbevétele tavaly 3,916 milliárd forint volt, míg az előző évben 3,294 milliárd forintot tett ki.

A tőzsde működési költségei csak kis mértékben emelkedtek, 2,013 milliárd forintot értek el a 2006. évi 1,918 milliárd forint után.A tőzsdei tevékenység eredménye 17 százalékkal 1,934 milliárd forintra nőtt az előző évi 1,652 milliárd forintról.

A pénzügyi műveletek nettó nyeresége 2007-ben 1,062 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 667 millió forintot tett ki. A pénzügyi bevételekből 860 millió forint volt a KELER-től kapott osztalék számítások szerint.

Az adózás előtti nyereség 2,997 milliárd forintra nőtt az előző évi 2,426 milliárd forintról. A tőzsde adófizetési kötelezettsége 411 millió forint, míg egy évvel korábban 25 millió forint volt. A BÉT 2007-től már társasági adót is fizet, míg tavaly csak 4 százalékos szolidaritási adó terhelte a nyereségét.

Az 541 millió forintos jegyzett tőkéjű részvénytársaság saját tőkéje 7,979 milliárd forint volt a 2007. december 31-i kimutatás szerint.