Kamatemelést várnak az elemzők

Vágólapra másolva!
Egy hónapon belül fél százalékpontos, a második negyedév végéig összesen akár 1,00 százalékpontos magyarországi jegybanki kamatemelés kockázatát valószínűsítette kedden Londonban megjelent előrejelzésében a világ egyik legnagyobb befektetési csoportja, amely szerint az MNB nem a növekedést, hanem saját pénzügypolitikájának hitelességét félti. A Cityben mindazonáltal továbbra sem egyértelmű a magyar monetáris kilátások megítélése.
Vágólapra másolva!

A JP Morgan szerdai elemzése felfedi, hogy a cég londoni elemzői a minap Budapesten tárgyaltak az MNB Monetáris Tanácsának tagjaival és a jegybank kutatóival, és a ház ennek alapján most már azzal számol, hogy a tanács hétfői ülésének "legvalószínűbb kimenetele" negyed százalékpontos kamatemelés lesz.

Az előrejelzés szerint a JP Morgan elemzői nem hiszik, hogy ez "elszigetelt lépés" marad, és azt várják, hogy a következő hónapokban - jó eséllyel már márciusban - "legalább egy" hasonló szigorítás következik.

A ház szerint ha a forint nem erősödik vissza, megvan a kockázata újabb fél százalékpontnyi kamatemelésnek a második negyedévben, 8,50 százalékra.

A közeljövőben nem fordul meg a folyamat

A JP Morgan londoni elemzői nem tartják valószínűnek, hogy ezeket a szigorításokat az MNB bármikor a közeljövőben visszafordítaná, és most már azt jósolják, hogy az alapkamat nem változik 2008 második felében; a cég eddigi előrejelzése fél százalékpontos kamatcsökkentésről szólt az év végéig.

A JP Morgan nem az egyetlen nagy londoni befektetési ház, amely - korábbi kamatcsökkentési előrejelzését felülvizsgálva - agresszív magyarországi pénzügypolitikai szigorítást vár 2008-ra.

A Goldman Sachs a tavalyi reálkereseti adatok kapcsán kiadott új londoni előrejelzésében megerősítette azt a nemrégiben közzétett jóslatát, hogy már a hétfői monetáris tanácsi ülésen fél százalékpontos kamatemelésről születik döntés. A GS szerint egyrészt "még mindig csak a tavalyi béradatokról van szó", és nem szerepelnek bennük a "sokkal fontosabb" januári új bérmegállapodások, másrészt a forint legutóbbi gyengülése és a "kedvezőtlen inflációs hírek" elhomályosítják "a bérfronton bekövetkezett javulást".

Nagyobb inflációt sejtenek 2009-re

A Goldman Sachs azt várja, hogy az MNB szintén hétfőn megjelenő új inflációs jelentése 3,8 százalékra - vagyis jelentősen a 3 százalékos cél fölé - emeli a 2009-es átlagos inflációról szóló prognózist.

A jegybankot aggasztja, hogy az inflációs cél folyamatos túllépése alááshatja hitelességét, áll a Goldman Sachs új előrejelzésében.

A Dresdner Kleinwort szerdai londoni kommentárja szerint a tavalyi béradatok jobbak a vártnál, és a gyenge gazdaság révén csökken a foglalkoztatás, a magyar munkapiac pedig az utóbbi évtized legnagyobb átalakulása előtt áll, ami hosszabb távon javítja az inflációs kilátásokat. E kilátások azonban rövid távon romlanak, és a kockázatok felfelé mutatnak, ezért a ház "hamarosan" kamatemeléssel számol.

A JP Morgan szerdán Londonban kiadott elemzésében - a Goldman Sachshoz hasonlóan - szintén a hitelességi aggodalmakat emeli ki. Az ismertetés szerint a cég elemzőinek budapesti tárgyalásaiból a legvilágosabban az derült ki, hogy az MNB elsősorban hitelességének elvesztésétől tart, mivel az inflációs előrejelzéseket továbbra is egyre magasabbra módosítják, és a jegybank inflációs célja az elmúlt három évben rendre nem teljesült.