Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium nyitott a szakma részéről jövő kezdeményezésre, hogy megszűnjön a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány jelenlegi rendszere - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Vágólapra másolva!

A FBAMSZ közleményében Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára által elmondottakra hivatkozik, aki az alkusz bálon kijelentette: már az idén célszerű újragondolni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány jelenlegi rendszerét.

Az ehhez szükséges rendeletmódosítást - az érintett szereplők javaslatait figyelembe véve - kívánja a közeljövőben végrehajtani a pénzügyi tárca - idézi a közlemény az államtitkárt.

Keller László ezen kívül arról is biztosította a résztvevőket, hogy a szereplők összefogásának köszönhetően a hatósági vizsga bevezetésével lehetővé válik az újonnan piacra lépő közvetítők - eddigieknél rugalmasabb - képzése.

Jelenleg november-decemberben zajlik a kgfb kampány úgy, hogy a korábbi szerződést novemberben lehet felmondani, míg az új december utolsó napjáig köthető meg. Ez nagy munkát ró a biztosítókra, ezért a nagy biztosítók és ügynök-cégek egy ideje szorgalmazzák, hogy a kgfb évfordulója ne a naptári év, hanem a megkötés (rendszerint az autó vásárlásának) napja legyen. Ez a rendszer működik a casco biztosításoknál.