Megvan a pénz a 13. havi fizetésekre

2008.02.25. 11:13

Egy határozatban és egy rendeletben 68,6 milliárd forintot csoportosít át a kormány a múlt év után járó 13. havi illetmények idei kifizetésére, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság pedig 166,7 millió forintot kap ellenőrzési feladatainak támogatására - a jogszabályok a Határozatok Tárában, illetve a Magyar Közlönyben jelentek meg.

A kormányhatározat szerint az idei költségvetési törvény Miniszterelnökség fejezetében - a céltartalékok körében elkülönített - személyi kifizetésekre előirányzott 133,6 milliárd forintból 68,6 milliárdot kell a 13. havi fizetésekre átcsoportosítani. Ebből 40 milliárd forint jut az önkormányzatokra, a többi a központi költségvetési szervek alkalmazottainak 13. havi fizetésére megy el. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal például - a 13. havi fizetésre, járulékaival együtt - 782 millió, a rendőrség 5,6 milliárd, míg az egyetemek 4,9 milliárd forintot kapnak.

A külön költségvetési fejezetet alkotó szervezetek (leginkább minisztériumok) vezetői kiegészítő támogatást igényelhetnek, ha a mostani átcsoportosítás és a valós kifizetés között legalább 5 százalék, és 1 millió forint a különbség. Az önkormányzatok akkor kérhetnek kiegészítést, ha a különbség 5 százalék, de legalább 200 ezer forint.

Egy másik határozatában a kormány a költségvetés általános tartalékából három szervezetnek csoportosított át pénzt. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 166,7 millió forintot kap ellenőrzési feladatainak támogatására. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség személyi juttatásokra 67,3 millió, míg az Egyenlő Bánásmód Hatóság ugyanerre a célra 15,3 millió forint többletet fordíthat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK