Ingatlanalapot hoz létre a MÁV

Vágólapra másolva!
Megválik legértékesebb ingatlanjaitól a MÁV: az állami vasút vezérigazgatóságának Andrássy úti épületét, tizenegy másikkal együtt ingatlanalapba szervezik. A befektetők az alap jegyeinek vásárlására március elejéig jelentkezhetnek - olvasható a Népszabadságban.
Vágólapra másolva!

A legértékesebb irodaépületekkel, ipari területekkel, lakóházzal, óvodával kistafírozott MÁV Ingatlanbefektetési Alap nyilvános, 7,5 milliárd forintnyi részének lejegyzésére pénzintézeteknek, ingatlanfejlesztőknek lesz lehetőségük. A kisbefektetők egy hete meghirdetett kedvezményes állami tulajdonhoz juttatása még nem kaphatott helyet a vasút legalább egy éve formálódó ingatlanhasznosítási programjában.

A gazdasági tárca több mint egy hónap késéssel, januárban adott szabad utat a MÁV ingatlanalapjának a piacra lépéshez. Az érdeklődők valószínűleg március elejéig jelezhetik jegyzési szándékukat. Egyelőre azonban a MÁV-nál is találgatják: a vasút számára az új külső források bevonására lehetőséget adó csomag egyben elég vonzónak bizonyul-e? Ha a felkínált, egyenként egymillió forintért jegyezhető befektetési jegyek nem, vagy csak a vártnál kisebb számban találnak gazdára, a vasúttársaságnak meg kell fontolnia, hogy az alapba zsúfolt épületeket, telephelyeket külön-külön próbálja meg pénzzé tenni.

A kérdés legfeljebb az lehet: ha a MÁV-nak nincs szüksége az általa használt valamennyi területre, miért nem adja bérbe maga a felesleges négyzetmétereket? A hasznosítási tervek elvben biztosítják, hogy az ingatlanalap lejegyzése után is folyamatosan fial majd tulajdonosainak. Az is elképzelhető, hogy meglehetősen látványosan, mert a MÁV-tól és a többi bérlőtől beszedett bérleti díjak, és az egyéb befizetések után az alapnak nem kell társasági nyereségadót fizetnie, és illetékkedvezményeket is igénybe vehet. Eközben a saját irodáit bérlő vasúttársaság az irodák bérleti díjait elszámolhatja.

A MÁV számára az egyetlen kockázat, ha a kivonulásával felszabaduló területekre nem sikerül bérlőt találni. Ebben az esetben ugyanis csak úgy tarthatja életben ingatlanalapját, ha a szabad területeket saját maga bérli tovább. A várakozások szerint az ingatlanalap ezzel együtt is jelentős, a vasút alaptevékenységére fordítható pótlólagos forrást biztosít majd. Emellett bevételei egy részének felhasználásával újabb vasúti ingatlanokat szerezhet meg - írja a Népszabadság.