Nehéz az ifjú gazda sorsa

Vágólapra másolva!
Nehéz helyzetben vannak Magyarországon a fiatal gazdálkodók, mivel a gazdálkodási körülmények nem ideálisak és pénzügyi helyzetük is kedvezőtlen. Ugyan van erre elkülönített uniós alap, de azt az ifjú gazdák keveslik a pályázatok számához képest.
Vágólapra másolva!

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségénél (Magosz) tartott sajtótájékoztatón jelentette be az ifjú gazdatagozat elnöke, ifjabb Kis Miklós, hogy március 8-án Hajdúböszörményben tartja a Magosz Ifjú Gazdatagozata első országos küldöttgyűlését.

Az elnök a fiatal gazdálkodók helyzetét azért tartotta kedvezőtlennek, mivel a fiataloknak földhöz jutni szinte lehetetlen jelenleg Magyarországon, csupán úgy gazdálkodhatnak saját földjükön, ha azt idősebb társaiktól átveszik, vagy családi gazdaságukat a továbbiakban ők irányítják.

Ifjabb Kis Miklós kitért arra is, hogy az Európai Unió támogatja a fiatal gazdálkodók indulását, így ezt a programot Magyarországon is meghirdették. Ám a rendelkezésre álló forrás a mostani uniós költségvetési időszakban mindössze 8 milliárd forint. Ennél azonban lényegesen többre lenne szükség, mivel 2500-an pályázták meg ezt a projektet.

Az elnök véleménye szerint legalább 25 milliárd forint kellene ahhoz, hogy a mostani igényeket ki lehessen elégíteni. Ezért az agrártárcának javasolták, hogy a program finanszírozására forrásokat csoportosítsanak át. A Magosz Ifjú Gazdatagozatának 500 regisztrált tagja van - mondta a tagozati elnök. Hozzátette: ugyanakkor a tagozatnak automatikusan tagja minden 40 év alatti Magosz-tag is.

Répás József, a Magosz önkormányzati tagozatának vezetője és az ifjú gazdatagozat alelnöke arról beszélt, hogy az önkormányzatoknak fontos szerepe van a fiatal gazdálkodók munkájának támogatásában, ezért is működik együtt a két tagozat. A helyi politikában ugyanis az önkormányzatok sajátos eszközeikkel támogatni tudják a fiatal gazdálkodók pályakezdését, indulását.

Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a Pest megyei közgyűlés kinyilvánította, hogy a megye területe úgynevezett GMO-mentes, azaz nem lehet a megye területén génmódosított szervezetek (GMO) termelését folytatni.

A főtitkár jelezte, hogy a Magosz azért áll ki Magyarország GMO mentessége mellett, mivel az az ország gazdasági érdeke, ugyanis, ha a génmódosított szerezetek előállítását engedélyeznék az országban, akkor Magyarország gazdasági érdekei sérülnének.