A Lukoil finomító venne Szicíliában

Vágólapra másolva!
Az orosz Lukoil olajtársaság részt akar vásárolni az olasz Erg olajfeldolgozó vállalat szicíliai finomítójából. - Az Erg sok orosz olajat vesz, úgyhogy a társulásnak van értelme - mondta a most kezdődött tárgyalásokról csütörtökön egy meg nem nevezett bennfentes a Reuters hírügynökségnek.
Vágólapra másolva!

A Lukoil, 2006-ban meghirdetett terve szerint, 2016-ig 70 százalékkal akarja növelni finomítókapacitását, és ehhez felvásárlásokat tervez Európában és az Egyesült Államokban. Eddigi elképzelései olajfeldolgozók megszerzésére azonban nem váltak valóra Hollandiában, Görögországban, Lengyelországban és Litvániában, mert vagy túl magas volt az ár, vagy pedig a Lukoil olyasmit tapasztalt, amit maga úgy jellemez, hogy az Európai Unió vonakodik az orosz bevásárlásoktól, tette hozzá a hírügynökség. Az Erg szicíliai finomítójának értékét elemzők 2 milliárd euróra teszik.

A Lukoil nagyságra a második olajtársaság Oroszországban, a magántulajdonban lévők között a legnagyobb, világszinten a hatodik. A világ ki nem termelt kőolajtartalékának 1,3 százaléka fölött rendelkezik - a vállalati tartalékok közül övé a második legnagyobb a világon -, és a világtermelés 2,3 százalékát adja. A Lukoil termeli az orosz kőolaj 18,6 százalékát, és övé az orosz finomítókapacitás 18,1 százaléka.

Tavaly az első kilenc hónapban a cég adózott eredménye 6,298 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 6,442 milliárdhoz képest, a bevétele 57,347 milliárd dollárra nőtt 51,803 milliárd dollárhoz képest, amerikai GAAP könyvelési szabvány szerint.