Posta: hatszázmillió médiatervezésre

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta Zrt. nettó 300 millió forint fix összeget fordít médiatervezésre, -foglalásra és -vásárlásra; emellett a szolgáltatást nyújtó céggel kötött szerződés további 300 millió forint opciót is tartalmaz.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési Értesítő tájékoztatása szerint a hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzési eljárást a MindShare Médiaügynökség Kft. nyerte el. A győztes cég ügynökségi jutaléka a tényleges nettó médiaköltség 3 százaléka, azaz 9 millió fix, és 9 millió opció.

A megbízás magába foglalja a PR- és marketing célú hirdetések megjelentetését, illetve az elektronikus és on-line médiában, valamint a kültéri hirdetési felületeken történő megjelenést. A szerződés megkötésétől számított egy évig kell a nyertesnek teljesíteni a megbízást.

A tenderen indult a Berg Média Budapest Reklámügynökség Kft., valamint a nyertest követő legkedvezőbb, 3,8 százalék ügynökségi jutalékot kérő Mediaedge: cia Hungary Kft. is.