Új telephelyet nyit az AAA Autó Győrben

Vágólapra másolva!
Megnyitotta kilencedik magyarországi telephelyét az AAA Auto Győrben - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az új telephely nyitása összhangban van a csoport növekedési stratégiájával és azzal a programmal is, amelyben a telephelyek jövedelmezőségének helyreállítását igyekszik elérni a menedzsment a cég nyereségessé tétele érdekében - mondta Markó Zoltán, az AAA Auto magyarországi vezetője.

A tavalyi utolsó negyedév váratlan veszteségei nyomán a vállalkozás visszafogta növekedési terveit, és a korábbiak helyett az idén már csak 3-6 új telephely megnyitása maradt napirenden.

Időközben kedden 173 forintos záró árfolyamon újabb mélységben - a tavaly őszi kibocsátási ár kevesebb mint 35 százalékán - járt az autókereskedő társaság részvényének jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén, igaz, azóta jelentősen emelkedett. Elemzők szerint addig aligha várható pozitív fordulat a papír piacán, amíg nem sikerül a csoport jövedelmezőségét helyreállítani - olvasható a Napi Gazdaságban.