Légszennyezési toplista az EU-tól

Vágólapra másolva!
Európa legnagyobb légszennyezője a RWE német energetikai konszern, az EU bizottsága által összeállított tizenkettes szennyezői toplistán az első hét helyből négyet a nevezett cég különböző egységei, elsősorban németországi szénerőművei foglalnak el. Ezek közül a Niederaussemben lévő egység tavaly összesen 31,3 millió tonna légszennyező anyagot bocsátott ki, a "toplistás" négy RWE-vállalkozás összesen 87,3 millió tonnányit, ami megfelel egész Portugália éves szennyezőgáz-kibocsátásának.
Vágólapra másolva!

Némi mentségére szól az RWE nagy szennyezőinek, hogy a négyből három az előző évhez képest különböző nagyságrendben, de több millió tonnányival mérsékelte szennyezőgáz-kibocsátását. Nem így az uniós lista második helyezettje, a tavaly 28,3 millió tonna széndioxidot a levegőbe juttató lengyel vállalat, a belchatowi BOT Elektrownia: tavaly 2,5 millió tonnával több CO2-vel terhelte a levegőt, mint 2006-ban, a mérések készítésének első évében. Utóbbi cég a turowi egységgel is további 12,6 millió tonnányi szennyező gázt küldött az EU légterébe, elnyerve ezzel a 11. helyet.

A múlt évben az EU vállalati szennyezőinek teljes CO2-kibocsátása 218,7 millió tonna volt, a 2006. évi kibocsátástól 7 millió tonnával maradva el.

A tizenkettes listán összesen hét német szennyező van, és az RWE mellett a Vattenfall és az E.ON is rajta van vállalataival.