Sósav is került a borba Olaszországban

2008.04.04. 16:18

Borhamisítási botrányoktól hangos az olasz média. Pénteki jelentések szerint Toscanában több százezer litert foglaltak le a hatóságok a világhírű Brunello di Montalcino borból, mivel gyanújuk szerint 3-4 nagy pincegazdaság több szőlőfajtát összekevert, hogy könnyebb és édesebb jelleget kölcsönözzenek ennek a rendesen nagyon nehéz vörösbornak.

A törvény értelmében azonban csak akkor szabad Brunellónak nevezni egy borfajtát, ha az  száz százalékig sangiovese szőlőből (Olaszország legkedveltebb szőlőfajtájából) készült. Vizsgálat folyik a szóban forgó cégek ellen csalás gyanújával.

Különösen sokat cikkeznek az olasz lapok a neves Castello Banfi pincegazdaságról, ahonnan - a torinói La Stampa pénteki jelentése szerint - 600 ezer palackot foglalt le a sienai államügyészség a 2003-as évjáratú Brunello di Montalcinóból.

Egy másik, súlyosabbnak tűnő botrányt is megszellőztetett pénteken a L'Espresso című lap: 70 millió liter olcsó bort kellett levenni olaszországi boltok pultjairól, mert kiderült róluk, hogy "borpancsolások" közben veszélyes anyagok, például műtrágya és sósav kerültek beléjük. Húsz borász ellen indítottak eljárást az ügyben az ország több régiójában. Paolo De Castro olasz mezőgazdasági miniszter azt mondta újságíróknak, hogy az utóbbi botrányban érintett borokból egyáltalán nem adtak el külföldre.

Olaszországban 1986-ban volt legutóbb hasonló botrány, akkor 25 ember halt meg metanollal kevert bor fogyasztása miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK