Olajlopás Szászhalombattán

Vágólapra másolva!
Másfél éve szervezetten lopott olajat a Mol százhalombattai finomítójából a Mol Trans gépkocsivezetőivel együttműködve két százhalombattai férfi - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint M. Tibor és társa, K. Szilárd másfél éve szervezetten lopta az olajat a Mol Trans öt tehergépkocsi-vezetőjével együttműködve a százhalombattai Mol olajfinomítójából - írták a közleményben.

K. Szilárdot az egyik sofőrrel még április 2-án, a késő esti órákban érték tetten a rendőrök Martonvásár külterületén, amint éppen átfejtették az üzemanyagot. A helyszíni szemle során K. Szilárd kisteher-gépkocsijában 500 liter kerozint találtak, amit lefoglaltak.

A gyanúsítottak lakásán tartott házkutatás során a bűncselekményhez felhasznált eszközökön kívül összesen mintegy 4 ezer liter ásványiolaj-származékot, valamint körülbelül 12 millió forintnak megfelelő valutát foglaltak le a rendőrök.

A rendőrség szerint a bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 13 millió forintot. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte M. Tibort és K. Szilárdot. A rendőrség bűnszövetségben megvalósított, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben.