Növekszik a fogyasztás Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Szlovákiában a kiskereskedelmi forgalom februárban 16,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a januári, 15,6 százalékos éves növekedés után, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán. Tavaly februárban az éves növekedés csak 4,4 százalékos volt, tavaly egész évben is csak 5,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom 2006-hoz képest.
Vágólapra másolva!

A mostani ugrás mögött az áll, hogy - amint szintén szerdán közölték -, februárban gyorsult a béremelkedés: az iparban és a szolgáltatásokban az átlagbér februárban 9,8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, a januári, 8,1 százalékos éves többlet után. Reálértékben ez 5,6 százalékos, illetve januárban 4,1 százalékos növekedést jelent. Tavaly átlagosan 6,4 százalékkal, vásárlóerőben mérve 3,5 százalékkal nőttek a fizetések ezekben az ágazatokban Szlovákiában.

Ez éles fordulat tavalyhoz képest: tavaly februárban 5,7 százalékos volt az éves reálbér-emelkedés - ez maradt a tavalyi csúcsütem -, utána a tizenkét havi emelkedés szeptemberre 2,3 százalékosra csökkent, majd decemberben már 0,6 százalékos visszaesés volt, közelítve a nyugat-európai "szokáshoz".

Februárban a szlovák iparban és a szolgáltatásokban kifizetett bruttó átlagbér 20 589 szlovák korona (161 546 forint) volt, kissé kevesebb a januári 20 877 koronánál. Februárban a legtöbbet, átlagosan 51 878 koronát, a távközlésben dolgozók keresték, a legkevesebbet, átlagosan 11 028 koronát, a szállodák és az éttermek dolgozói kapták.

Elemzők szerint az új adatok megerősítik az inflációs veszélyt, de nem kockáztatják Szlovákia belépését az euróövezetbe jövő január elsején.