Vágólapra másolva!
Egy törvénymódosítás esetleges elfogadása után teljesen megszűnhetne a környezetkárosító reklámszatyrok forgalma - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Újabb környezetvédelmi törvénymódosítással borzolja Oláh Lajos szocialista képviselő, a párt környezetvédelmi ügyvivője a kereskedők idegeit, ugyanis kedden beadott előterjesztése alapján gyakorlatilag teljesen megszüntetné a nem környezetbarát reklámtáskák és műanyag zacskók forgalomba kerülését. Az indoklás szerint a cél az, hogy teljes egészében lebomló szatyrokat alkalmazzanak a kereskedők. Ha ezt nem teszik meg, akkor bírságra számíthatnak, amelyet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szabhat ki ellenőrzése során. Az a kereskedő mentesülne a bírság alól, aki legalább nyolcvan százalékban képes visszagyűjteni a kereskedelmi csomagolásnak minősülő szatyrot, illetve igazolja az újrahasznosítását vagy környezetbarát terméket használ.

A szocialista képviselő módosítójáról az Országos Kereskedelmi Szövetség már tud. Szerintük érdemes volna olyan jogszabályt elfogadni, amelyet be is lehet tartani, márpedig a visszagyűjtés megfogalmazása egyelőre homályos. Mások szerint a módosító indítvány közvetve kapcsolódik a jelenleg is formálódó termékdíj-szabályozás új koncepciójához. A hét elején ugyanis a környezetvédelmi bizottság ülésén szóba került, hogy az uniós figyelmeztetések miatt elkészült új koncepció már készen van és azt elküldik Brüsszelnek is - jóllehet ezt már meg kellett volna tennie a minisztériumnak.

A meglehetősen homályos koncepcióról a kibocsátók egyelőre semmit sem tudnak, a tavaly létrejött munkacsoport pedig, amely a tervezet elkészítésére volt hivatott, lassan "elhalt". Az érintettek szerint csak bízni lehet abban, hogy a környezetvédelmi tárca érthető és használható koncepciót dolgozott ki, amelyről lehet majd egyeztetni. A jelenlegi jogszabály ugyanis felesleges többletterhet ró a gyártókra.

Csak az üdítőital-gyártók mintegy 6 milliárd forintot fizetnek évente termékdíj gyanánt, ám ebből alig jut vissza pénz a lakosság környezettudatosságának erősítésére - írja a Napi Gazdaság.