Növelte nyereségét a Mapei

Vágólapra másolva!
Az építési vegyi anyagokat gyártó Mapei Kft. 18 százalékos növekedéssel 5,8 milliárd forintra növelte árbevételét 2007-ben - hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt 17 évben - magyarországi működésének kezdete óta - a cég a teljes nyereségét visszaforgatta a fejlesztésbe, eddig 1,4 millárd forintot költött beruházásra. A Sóskúton épülő új gyár további 1 milliárd forintba kerül - mondta Markovich Béla ügyvezető igazgató.

Az 5,8 milliárd forintos múlt évi árbevételből 5,1 milliárd forint származott a magyarországi felhasználásból, a többi exportból származott. A magyarországi árbevétel 70 százalékát hidegburkolati és építészkémiai (például szigetelő, betonjavító) anyagok értékesítése adta.

A Mapei-t Olaszországban 1937-ben alapították. Giorgio Squnzi elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a csoport teljes árbevétele 1,6 milliárd euró volt 2007-ben, céljuk, hogy 2010-re elérjék a 2 milliárd eurót. Az árbevétel 39 százaléka származott a múlt évben Olaszországból, 38 százalék Európából, míg 20 százalék Amerikából. Az alkalmazottak száma 5.300, közülük 150 dolgozik Magyarországon.

A Mapei a világ 37 országában 50 leányvállalattal rendelkezik. Gyárainak a száma 47, napi 17 ezer tonna terméket állít elő, ezt 40 ezer továbbértékesítőnek szállítja.

Fejlesztésre az árbevétel 5 százalékát fordítja a csoport, 7 kutató labort tart fenn világszerte.