Mikrohitelezésre 1 milliárdot osztottak eddig

Vágólapra másolva!
Eddig 200 hazai vállalkozás több mint 1 milliárd forintot kapott fejlesztésre az Új Magyarország Mikrohitel Programban - közölte a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Országosan, hét éves időtartamra összesen 60 milliárd forint áll rendelkezésre, de igény esetén átcsoportosítással adott a lehetőség a keret növelésére is - mondta Benke Ákos. Hozzátette: a 60 milliárdos összeget 85 százalékban az Európai Unió Strukturális Alapja, 15 százalék arányban pedig nemzeti forrásként a magyar költségvetés biztosítja.

A vezérigazgató megjegyezte, hogy a mikrohitel kihelyezésére eddig 18 szervezet pályázott, tízzel már megkötötték a szerződést, s az első kétszáz kölcsönt azok fizették ki.

A vállalkozások 20 százalék arányú önerővel maximum 6 millió forint hitelt vehetnek fel, beruházási cél esetén 6 év a futamidő, két éves törlesztési türelmi idővel. Forgóeszköz kölcsönnél nincs önerő, a futamidő azonban 1 év, a türelmi időszak pedig 2 hónap. A hitel kedvezményes, a kamatmaximum 9,58 százalék, amihez még 50 000 forint egyéb költség is járul.

Kovács István, a mikrohitelt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kihelyező nyíregyházi Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány ügyvezető igazgatója közölte: a szerveződés 600 milliós keretet kapott, amit 150 milliós saját forrással egészített ki, így 750 millióval támogatják a régió vállalkozásainak előbbre lépését.

Hangsúlyozta, hogy a központilag számított kamatmaximumnál lényegesen kedvezőbben tudják kihelyezni a kölcsönt, hiszen 6,5 százalék a kamat, amely magába foglalja a hitelgarancia díját is. Emellett semmilyen más díjat, költséget nem kérnek az ügyfelektől.

Magyarázatként hozzáfűzte, hogy a kedvező feltételeket azért tudják biztosítani, mert a Primom Alapítvány non-profit alapon, hozamelvárás nélkül hitelez. Tájékoztatott arról is, hogy 1992 óta segítik különböző hitelekkel a térség vállalkozásait, eddig az országos és helyi kölcsönkeretekből csaknem 2500 ügyfélhez 3,9 milliárd forintot helyeztek ki.