Vágólapra másolva!
Emelkedő veszteségről számolt be a magas üzemanyagárak miatt a nagyságra második amerikai légitársaság, a United Airlines anyacége, a UAL Corp.
Vágólapra másolva!

A cég az első negyedévről 537 millió dollár, egy részvényre 4,45 dollár veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 152 millió - egy részvényre 1,32 - dolláros mínusz után. Az elemzők 3,41 dollárt vártak részvényenként.

Bevételei a negyedben elérték a 4,71 milliárd dollárt, az egy évvel korábbi 4,37 milliárd dollár után. Februárban felröppent hírek szerint az amerikai repülési ipar konszolidációjának jegyében tárgyalások folynak a United Airlines anyacége, a UAL Corp. és a Continental légitársaság között.

A Star Alliance légi szövetséghez tartozó United Airlinest 2002. decemberben helyezték csődvédelem alá, majd erős létszámcsökkentés és szanálás után 2006-ban sikerült kikerülnie onnan. Azóta hullámzó eredményeket mutat, de mostani vesztesége volt a legnagyobb. Most újabb 200 millió dolláros költségmegtakarítást irányzott elő az év végéig, összesen 1100 újabb munkahely megszüntetésével. A negyedik negyedig 9 százalékkal csökkenti kapacitásait.