Osztódással terjeszkedik az Aldi

2008.04.24. 1:31

Az egy héttel korábbi premiert követően csütörtökön újabb üzleteket nyit Magyarországon az Aldi - írja az mfor.hu a cég honlapjára hivatkozva. A német diszkontlánc a következő hetekben még nyolc áruházzal bővíti hálózatát.

Öt bolttal indult április 17-én Aldi térhódítása, melyet egy héttel később újabb négy üzlet követ. Az első körben bemutatkozó városok - Debrecen, Gyula, Nyíregyháza, Pécs és Piliscsaba - után a mostani körben csak nyugat-magyarországi helyszínek lesznek, Budaörs, Bonyhád, Dunaföldvár és Mosonmagyaróvár.

Az Aldi honlapján megjelentetett információk szerint a közeljövőben még nyolc egység megnyitása várható, így egy második debreceni áruház mellett Veszprém, Budakeszi, Budapest, Cegléd, Jászberény, Karcag és Hódmezővásárhely "kerül az áruház térképére".

Hírek szerint az Aldi hosszú távon több száz egységes hálózatot kíván felépíteni Magyarországon, igaz 2004-es piacra lépésekor a Lidl kapcsán is hasonló hírek láttak napvilágot, ám üzletei száma még ma sem lépte át a százat.