A General Motors-é a legnagyobb tavalyi bukta

Vágólapra másolva!
A jelzálogpiaci zavar számos nagy céget is igen hátrányosan érintett, amint az ki is derül a Fortune által összeállított, a tavalyi év legnagyobb vállalati veszteseit rangsoroló húszas listájáról. A főleg tengerentúli társaságok között 16 legkevesebb 1 milliárd dollár veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Zömüket az Egyesült Államok ingatlanpiaci válsága sodorta bajba, de van közöttük autóipari nagyvállalat is.
Vágólapra másolva!

A sort egy olyan cég vezeti, amely saját szegmensében többnyire piacvezető, s csak nagyon áttételesen - de inkább sehogy sem - érintett a tavalyi hitelkrach-banA listából azonban kiderül, hogy a detroiti óriás üzletelni rossz ómen, több, vele kapcsolatban álló cég is előkelő helyen szerepel a vesztesek listáján. Az első hat legnagyobb buktát magáénak tudó cég közül csak kettő kapcsolódik közvetlenül a jelzálog-, illetve az ingatlanpiachoz, a többiek "önerőből" tettek szert e kétes hírnévre.

1. General Motors

Az amerikai autógyár, amely a Fortune 500 listán a negyedik pozíciót foglalja el, tavalyi 38,73 milliárd dolláros veszteségével vezeti a 2007-es év legnagyobb vállalati lúzereit összesítő listát. A detroiti autóipari központ legnagyobb cége olyan kedvezőtlen tényezőkre hivatkozik, mint az emelkedő üzemanyagárak, a dráguló nyersanyagok és a rivális Toyota új teherautói. A központi autó-üzletágon 2 milliárd dolláros veszteség képződött, miután a társaságnál komoly költségcsökkentési program keretében legalább 2000 fő elbocsátásáról döntöttek. Az összes eladott jármű száma azonban a 2006-os 9,1 millióról 9,4 millióra emelkedett, elsősorban az Észak-Amerikán kívüli piacoknak köszönhetően, ami elég volt ahhoz, hogy a GM a Toyotával együtt a világ legnagyobb értékesítője legyen.

2. Sprint Nextel

A mobilkommunikációs cég 29,58 milliárd dollár veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a 2007-es évben, és a Fortune 500-as rangsorában az 58. helyen áll. A társaság hosszas hajcihő után a tavalyi utolsó negyedben elismerte, hogy a Nextellel való 2005-ös egyesülés nyomán 30 milliárd dollárt kényszerült leírni eredményéből. A Nextel-hálózat, amely egy lassabb (úgynevezetett iDEN) mobiltechnológián alapul, 2,8 millió ügyfelet veszített tavaly, és az egy ügyfélre jutó bevételek az egész év folyamán csökkentek. Ráadásul a Sprint Nextel árháborúba bonyolódott a Verizonnal és az AT&T-vel, ami kisebb üzemi nyereséget eredményezett. A cégnél most abban bíznak, hogy egyebek mellett a WiMAX nagy hatótávolságú, szélessávú mobilinternet-kapcsolat nemzeti hálózatának kiépítése segíti megállítani a veszteség növekedését.

3. Merrill Lynch

A Fortune 500 rangsorában a 30. helyet elfoglaló pénzintézet 7,77 milliárd dollár veszteséget termelt 2007-ben. A Merrill a korábbi, még szárnyaló lakáspiac legagresszívebb Wall Street-i szereplője volt, de a dolgok rosszabbra fordulása az elnök-vezérigazgató Stan O'Neal állásába került. A Merrillnek tavaly októberben 8,9 milliárd dollárt kellett leírnia, amikor szembesültek vele, hogy másodlagos jelzálog-garantált értékpapírjaik fabatkát sem érnek. A befektetőház vesztesége azonban nem lóg ki a többi nagy bank eredménysorából, de a Merrill viszonylag kisebb befektetési banki és vagyonkezelési üzletága nem tudta azokhoz hasonlóan kozmetikázni a hiányt.

4. AMD

A számítógépekhez való chipek gyártásával foglalkozó AMD a 406. a Fortune 500-on, és szektorában második az örök rivális Intel mögött. A cég tavaly 3,38 milliárd dollár veszteséget szenvedett el, és ugyan az utóbbi időben ért el eredményeket a konkurens óriással szemben, az elmúlt néhány évben szinte csak botladozott, főleg, mivel elmulasztotta időben piacra dobni következő generációs Opteron és Phenom chipjeit. A fejlesztési és hiteladósságok is emelkedtek tavaly, miközben a bevételek csökkentek, mivel az AMD az árak mérséklésére kényszerült. A dolgokon csak rontott, hogy az AMD utólag elismerte, túlságosan nagy ár volt a grafikai kártyákat gyártó ATI-ért 2006-ban fizetett 1,6 milliárd dollár. A cég idén márciusban végre kijött új chipjeivel.

5. Freddie Mac

forrás: Bloomberg
forrás: Bloomberg

A tavalyi évet 3,09 milliárd dollár veszteséggel abszolváló, a kormány által támogatott jelzáloghitel-vásárló a Fortune 500-as listáján az előkelő 54. pozícióban van. A másodlagos lakáshitel portfóliója után 4,3 milliárd dollár veszteséget elszenvedő pénzintézet a származékos ügyletek piacán és a hitelgaranciák kintlévőségein további 3,9 milliárd dollárt veszített. A Freddie azonban optimista, mondván, a veszteségek egyelőre csak papíron léteznek, és az ingatlanpiac talpraállásával ismét növekedhet vagyona.

6. Delphi

A Fortune 500-on 92. cég tavaly 3,07 milliárd dollárt veszített. Annak ellenére, hogy csaknem három éve csődbe ment, a Delphi továbbra is küzd az üdvözítő út megtalálásával. A vállalat független alkatrészgyártóként született újjá, miután levált egykori anyacégéről, a GM-ről (amely vezeti e listát). Bár a társaság több megegyezést is kötött szakszervezeteivel az egészségügyi hozzájárulások és a bérek csökkentéséről, és ugyan 2006 után mérséklődött a veszteség, alap üzeltága továbbra sem jövedelmező. A Delphi legnagyobb vásárlója továbbra is a General Motors, amelynek amerikai termelése szintén csökken. A GM-től nem függő tevékenységek tavaly valamelyest javítottak, de a Delphi így is versenyt fut az idővel, hiszen a befektetőknek lassacskán elfogy a türelme az állandó likviditáskeresésben.