Csökkentette előrejelzését a Michelin

2008.04.28. 19:28

Csökkentette idei egész éves előrejelzését a francia Michelin, miután első negyedéves eladásai az egy évvel korábbitól 2,6 százalékkal elmaradtak, a magas nyersanyag árak és kedvezőtlen árfolyamhatások miatt.

Bevételei az első negyedben így 4,091 milliárd euróra csökkentek az egy évvel korábbi 4,2 milliárd euróról.

Az árfolyamhatások kiszűrésével a bevételek 2,9 százalékkal nőttek.

Az év egészére a cég 600 millió eurós pótlólagos költséget vár a nyersanyagárak töretlen emelkedése nyomán.

Üzemi eredményét a cég az idei év egészére a tavalyi szintet megközelítően valószínűsíti, és nettó eladásait mérsékelten várja nőni. Korábban növekedést várt az éves üzemi eredményben.

Korábbi bejelentése szerint ezentúl a nyersolaj piaci árváltozásához igazítja abroncsainak árváltozását nagybani vevői számára a Michelin. A gyártó szerint a gumik költségének 60 százaléka az olajhoz és származékaihoz kapcsolható. Az új tarifapolitika célja a Michelin bejelentése szerint világossá tenni, elsősorban az autóipari vevők számára, mi és mennyi az, ami az alapanyag drágulásától függ. A gumigyártókat nehéz helyzetbe hozza a nyersolaj idei markáns drágulása.

A Michelin-gumi ára a jelentések szerint a Brent olajféleség jegyzésének változását követve alakul, ha ez a változás eléri egy hónap elteltével az 5 dollárt. A Michelin havonta végez a jövőben ármegállapítást termékeire.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK