Terjeszkedik a Carlsberg

Vágólapra másolva!
A világ ötödik számú söripari csoportja, a dán Carlsberg szerdán 87 millió dán koronás veszteséget jelentett adó után az első negyedévről, az egy évvel korábbi, 86 milliós adózott eredmény helyett.
Vágólapra másolva!

Az első negyedév ugyan hagyományosan nem sokat jelez az egész évi fejlemények számára - egy sörgyárnak mindig a nyár a legjobb időszaka -, de a beszámolóban nagyszerűnek minősítették az első negyedévet. Az adó utáni rubrikában a veszteséget kizárólag a brit Scottish & NewCastle megvételével kapcsolatos, árfolyamfedezeti célú devizavásárlás okozta, írták.

Az üzemi eredmény 388 millió dán koronára csökkent 402 millióhoz képest, de a tavalyi számot egyszeri tétel duzzasztotta egy lengyelországi ingatlanügyletből. Enélkül az üzemi eredmény 10 százalékkal nőtt, a valutárfolyam-változásokat is leszámítva 18 százalékkal emelkedett.

Sörből 23,7 millió hektolitert adtak el, 5,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, alkoholmentes italokból 4,6 millió hektolitert, 4,5 százalékkal többet, viszont a nettó bevétel 6,5 százalékkal 9,436 milliárd dán koronára emelkedett.

Célpontban a brit és az orosz sörpiac

A dán Carlsberg és a holland Heineken sörgyár januárban megemelte közös ajánlatát a legnagyobb brit serfőzdére - világszinten a hatodikra -, a Scottish & NewCastle-re, és az emelt ajánlatot a brit cég elfogadta. A közös ajánlat értéke részvényenként 8,00 font (10,7 euró), összesen 7,8 milliárd font.

Az ügylet zárását a második negyedévre tervezik.

A két felvásárló nagy taktikai harc után szerezheti meg a skóciai, Edinburgh központú S&N-t: a britek először októberben, majd novemberben is visszadobták az először részvényenként 7,20 fontos, majd 7,50 fontos ajánlatukat, és január elején a 7,80 fontos ajánlatukra is fintorogtak az S&N vezetői, de azt mondták, 8,00 fontos ajánlatról már tárgyalnának.

Az ügylet fő célja, hogy a Carlsberg teljesen megszerzi az oroszországi Baltic Beverages Holdingot (BBH), amely a legnagyobb orosz sörfőzdét, a Baltikát birtokolja. A Baltic Beverages Holding eddig a Carlsberg és az S&N közös, fele-fele arányú tulajdonában volt. A Carlsberg közvetlenül átveszi az S&N francia, görög és kínai vállalkozásait is, míg a Heineken a brit, az amerikai és az indiai S&N-érdekeltségekre teszi rá a kezét.

Oroszország a világ nagyságra harmadik sörpiaca.

Az ügylet versenyjogi szempontból nem okozhat különösebb problémát, hiszen a brit céget nem egy, hanem két másik nagy európai sörgyártó akarja megszerezni, megfelezve majd egymás között az S&N vagyontárgyait.

Tavaly a Carlsberg adózott eredménye 2,3 milliárd koronára emelkedett a 2006-os 1,88 milliárdról, a nettó bevétele 9 százalékkal 44,8 milliárd koronára bővült, elsősorban a kelet-európai értékesítés növekedésének köszönhetően.