Harmadával nőtt a kínai-magyar forgalom

Vágólapra másolva!
A magyar-kínai kapcsolatokban fontos szerepet tölt be a gazdasági és kereskedelmi együttműködés, az elmúlt egy év alatt a két ország közötti kereskedelmi forgalom 33 százalékkal, 4,6 milliárd dollárról 6,1 milliárd dollárra nőtt - hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteken a magyar-kínai üzleti reggelin, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A húsz kínai és harminc magyar cég képviselői előtt elmondott beszédében az országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy fel kell kutatni a további együttműködési lehetőségeket.

Csia Csing-lin (Jia Qingling), a Kínai Népköztársaság Népi Politikai Tanácskozó Testülete Országos Állandó Bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy országa kiemelt hangsúlyt helyez a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésére a kölcsönösség elve alapján.

Szili Katalin felhívta az üzleti reggelin résztvevő kínai és magyar vállalkozók figyelmét a magyar technológiai újításokra, szellemi tudásra, amelyekre építve tovább lehet bővíteni a gazdasági kapcsolatokat.

Az országgyűlés elnöke kitért arra, hogy 2009-ben lesz a 60. évfordulója a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének, és ekkor adják át a China Brand Trade Centert is Budapesten, illetve jövőre Kína mutatkozik be Magyarországon a kulturális együttműködés keretében.

Szili Katalin elmondta, hogy a következő hetekben Kínába látogat a tavaly szeptemberben kezdődött magyar évad lezárására. Reményei szerint ez jó folytatása lesz a kínai delegáció mostani budapesti látogatásának.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter kijelentette: páratlan felfutást mutat a magyar-kínai kereskedelmi forgalom, az együttműködés a két ország között a gazdaságon kívül más területen is mélyül. Magyarország ambíciója, hogy hídfőállást jelentsen a kínai vállalkozások számára Európa felé - tette hozzá.

Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) külgazdasági szakállamtitkára azt kérte a kínai delegációtól, hogy a kiegyensúlyozott kereskedelmi forgalom megteremtéséhez támogassák a magyar vállalatok törekvéseit a kínai piacon való megjelenésben.

Csia Csing-lin szerint jelentős munkát végeztek a magyar és a kínai üzletemberek a két ország közötti kapcsolat mélyítése érdekében. Kína számára Magyarország a 2. legnagyobb partner Közép-Kelet-Európában.

Csia Csing-lin szerint a kínai-magyar baráti kapcsolat fejlesztésének továbbra is motorja a gazdasági együttműködés, amely tovább bővíthető a vállalatok aktivitása révén. Utalt arra, hogy országukban a hagyományos iparágakat csúcstechnológiával javítják fel, és ebben együttműködési lehetőség rejlik.