Bővítik a Csaba Centert

Vágólapra másolva!
Újra a legnagyobb vidéki bevásárlóközpont lesz a békéscsabai Csaba Center, miután 4 milliárdos beruházással a bruttó alapterülete 53 ezer négyzetméterről 80 ezerre bővül - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A 2001 novemberében felavatott épülettől ideiglenesen a pécsi Árkád szerezte meg a legnagyobb címet. A bevásárlóközpont mostani bővítése szorosan összefügg azzal, hogy a Budapest Bank (BB) bankműveleti központjának helyszínéül választotta, ahol jelenleg csaknem négyszázan dolgoznak. A tervek szerint összesen 700 munkavállalót foglalkoztat 2009-ben a bank a központban.

Zsibrita Pál, a bevásárlóközpont többségi tulajdonosa elmondta: 4 milliárdba kerül a hamarosan befejeződő bővítés. Ennek részeként a jelenleg 450 állásos parkolóház befogadóképességét 800-ra növelik, hat új nagy alapterületű üzlet, egy bankfiók és egy gyógyszertár kezdi meg működését a békési plázában, amelyben jelenleg közel száz üzlet található.

A BB operációs központja május 30-ától egy háromezer négyzetméteres résszel bővül. Kiegészítő beruházásként több mint 100 millió forintért a Csaba Center környékén új közlekedési csomópontot alakítottak ki - olvasható a Napi Gazdaságban.