Szélerőműpark épül Jánossomorján

Vágólapra másolva!
Évente mintegy 8 megawatt villamos energiát termel majd az a szélerőműpark, amelyet a Renerwind Energetikai Kft. és az osztrák Austrian Wind Power (AWP) épít fel Jánossomorja határában. A több mint 3 milliárd forintos beruházás várhatóan már az idén elkészül - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Szélerőműparkot épít a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja határában a Renerwind Energetika Kft. és az osztrák Austrian Wind Power (AWP). A négy, egyenként 2 megawatt teljesítményű Vestas V 90-es típusú szélkerék évente összesen mintegy 8 megawatt villamos energiát termel majd. A beruházás költsége meghaladja a 3 milliárd forintot. A megtermelt áramot a helyi szolgáltatónak értékesítik.

Litresits Imre, a 2005-ben létrehozott budapesti székhelyű Renerwind ügyvezető igazgatója elmondta, többévi előkészítő munka után tavaly az összes engedélyt sikerült beszerezni. Az építkezés már elkezdődött, a tervek szerint a kivitelezés a nyár végére, de legkésőbb szeptemberre befejeződik, s az új jánossomorjai szélerőműpark már az idén villamos energiát termelhet.

Az ügyvezető igazgató hozzátette, ha lehetőségük lesz rá, a térségben további energetikai beruházásokat is megvalósítanak. Ausztria legnagyobb zöldenergia-termelőjével az AWP-vel közösen például Csorna közelében egy 22 toronyból álló, összesen 44 megawatt teljesítményű parkot kívánnak felépíteni - olvasható a Napi Gazdaságban.