Borúsak az inflációs kilátások

Vágólapra másolva!
Inflációs szempontból nemhogy vége a "szép évtizednek", de egyenest "ronda évtized" előtt áll a világ, áll az egyik vezető londoni befektetési ház hétfőn közölt átfogó elemzésében, amely szerint az infláció bizonyos vonatkozásokban mára egyszerűen kicsúszott az ellenőrzés alól.
Vágólapra másolva!

A Barclays Capital napi felzárkózó piaci elemzéseinek hétfői összeállítása visszautal Mervyn Kingnek, a Bank of England kormányzójának minapi kijelentésére. King a brit jegybank új inflációs jelentését ismertetve a múlt héten azt mondta: a rövid távú inflációs kilátások "markánsan romlottak" az elmúlt három hónapban, és "vége az elmúlt szép évtizednek".

A Barclays Capital londoni elemzői hétfőn kiadott globális előrejelzésük szerint egyetértenek ezzel a megállapítással, sőt azzal számolnak, hogy a befektetőknek "nagyon kellemetlen néhány évre" kell felkészülniük.

A globális infláció egyszerre gyorsult és szélesedett az elmúlt hónapokban, és már korántsem korlátozódik a természeti nyersanyagokra és az energiaárakra, hanem átterjedt a késztermék- és szolgáltatási szektor legtöbb ágazatára.

A legutóbbi nagy-britanniai adatok is azt mutatják, hogy az áru- és a szolgáltatás-infláció egyaránt meredeken gyorsul: a kiskereskedelmi árindex - a Bank of England fő inflációs mérőszáma - havi összevetésben 0,9 százalékkal nőtt, ami a Barclays Capital számítása szerint a legutóbbi három hónapban, éves szintre vetítve 8,25 százalékos inflációnak felelt meg.

Az elemzés szerint az amerikai importár-infláció is minden szektorban gyorsul, jelenlegi éves összevetésű emelkedési üteme 15,4 százalék.

A ház szerint most már egyértelmű, hogy az alacsony költségű árutermelő térségekből eredő eddigi dezinflációs nyomás mára infláció-felhajtó tényezővé fordult át; ehhez hozzájárul az is, hogy több fejlődő gazdaságban önerősítő ár-bérspirál indult meg felfelé.

Ez a fordulat az amerikai termelőket is megszabadítja az árakra lefelé ható importált versenynyomástól, ami eddig kordában tartotta a hazai inflációt; az amerikai vállalatok a gyenge belső kereslet ellenére áremelésekbe kezdtek.

Az elemzés szerint ki lehet mondani, mind a nyersanyagok, mind a feldolgozott importtermékek inflációjával összefüggésben, hogy a globalizáció most már nem dezinflációs, hanem infláció-felhajtó erővé vált.

Barclays: megbillent a kereslet-kínálat egyensúly

A Barclays Capital kiemeli, hogy a rendkívül erős euró ellenére is az euróövezetbe irányuló, üzemanyagon és élelmiszeren kívüli feldolgozatlan áruimport éves drágulási üteme jelenleg 6,5 százalék. Az erős euró a késztermékek és a beruházási javak inflációját negatív tartományban tartja, de a felértékelődés ahhoz nem elégséges, hogy kiegyenlítse a feldolgozatlan termékek globális drágulását.

A cég szerint a jelenlegi környezetben korántsem lenne teljesen váratlan fejlemény egy globális recesszió 2010-ben. Ugyanakkor "arra sincs különösebb ok, hogy 2010 miért ne lehetne egy újabb 1973-74", amikor egy recessziós közjáték átmenetileg csökkentette ugyan az inflációt, a hosszú távú inflációs folyamatnak azonban egyáltalán nem állta útját.

Nyilvánvaló, hogy néhány negyedévi recessziónak, vagy trend alatti globális növekedésnek most is csak igen csekély hatása lenne az erőforrás-piacon kialakult kínálat-keresleti egyensúlyhiányra, áll a Barclays Capital hétfői londoni elemzésében.

Ennek az egyensúlyhiánynak a várható - jó eséllyel a magyar gazdaságban is érezhető, sőt az euróövezeti bővítés menetrendjére is esetleg kiható - inflációs következményeire más londoni elemzők is felhívták már a figyelmet.