Egymillió adóbevallást várnak még

Vágólapra másolva!
Az adóhatósághoz május 17-éig 2,132 millió - tavaly ilyenkor 2,087 millió - személyi jövedelemadó bevallás érkezett  - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH sajtófőnöke az MTI-nek hétfőn.
Vágólapra másolva!

Nem változott tehát a korábbi tendencia, több mint egymillió ember az idén is az utolsó napokra halasztotta a bevallást.

Az SZJA bevallásokat május 20-án éjfélig lehet szankció nélkül beadni. Az APEH ügyfélszolgálatai kedden több helyen korábban nyitnak és este 6 óráig lesznek nyitva. A posta is hosszabb nyitva tartással készül az adóbevallási rohamra: Budapesten, a Nyugati és a Keleti Pályaudvarnál működő posták éjfélig, a Krisztina körúti Postapalotánál pedig este 10-ig várják az ügyfeleket. A megyeszékhelyeken általában egy-egy postahely este nyolcig tart nyitva.

Az idei évtől változtak a szankciók: a magánszemélyek 200 ezer forintig, más adózók 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatók a bevallás elmulasztása, illetőleg késedelmes benyújtása esetén. Bakonyi Ágnes szerint azonban az APEH elenyésző esetben büntet, mert a legtöbben megindokolják a késedelmet. Hibásan benyújtott bevallás esetén a magánszemélyekre 20 ezer forintig, más adózókra 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság.

Az MTI ügyfélköréből érkező jelzés szerint az ügyfélkapun keresztül történő bevallás csak segítséggel oldható meg, ha valakinek Vista operációs rendszere van. Bakonyi Ágnes közölte: az APEH-nak nincs erről információja, a működtető nem jelzett problémát.