Vágólapra másolva!
A vállalatok sérelmére elkövetett bűncselekmények 22 százalékánál a cég saját vezető beosztású munkatársaitól indul ki a bűntett. A megdöbbentő adatot Észak-Rajna-Vesztfália üzleti vállalkozásaival kapcsolatban állapította meg egy tanulmány, de szakértők szerint a fejlett világ legtöbb más országában is hasonló ez a ráta - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A Westdeutsche Allgemeine Zeitung szerint a középvezetői szint hozzáadásával már 40 százalékra tehető azoknak a bűncselekményeknek az aránya, ahol a felbujtó vagy az elkövető maga is a cég vezető beosztású alkalmazottja.

Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi vizsgálat 263 cég megkérdezésén alapult, ezek átlagosan 1,8 millió eurós olyan kárról számoltak be, amelyek tudomásukra jutott bűncselekményekből származtak. Az átlagos elkövető 42 éves, férfi, aki már 13 éve dolgozik a vállalatnál.

Magyarországon sem rózsás a helyzet

Magyarországon a cégek közel kétharmada vált valamilyen gazdasági bűncselekmény áldozatává 2005-2007 között. A PricewaterhouseCoopers tavalyi Globális gazdasági bűnözés című tanulmánya szerint egy-egy vállalat átlagosan közel kilenc gazdasági bűncselekményt szenvedett el a vizsgált időszak során. A leggyakoribb visszaélés a lopás és a hűtlen kezelés (ez a társaságok felénél fordult elő), míg a szellemi tulajdonnal kapcsolatos bűncselekmények a cégek több mint egynegyedét érintették. A korrupció és a megvesztegetés sem volt ritka, erről a megkérdezett 77 magyarországi piacvezető vállalat 17 százaléka panaszkodott.

Magyarországon a legsúlyosabb visszaélések tipikus elkövetői a 31-50 év közötti férfiak, közel kétharmaduk diplomás. A PwC adatai alapján a gazdasági bűncselekmények elkövetői 2005-2007 között közel 4 milliárd forint veszteséget okoztak a hazai cégeknek. A megkérdezettek kétharmada szerint az őket ért súlyos kárból egyetlen fillér sem térült meg - olvasható a Világgazdaságban.