New York: emelkedés a tőzsdén, esés a technológiai piacon

Vágólapra másolva!
Nem napi csúcsa közelében, de egyértelmű nyereséggel zárt a vezető New York-i részvényindex: a DJIA 13028,16 ponton, azaz 0,32 százalékos emelkedéssel végzett. Ugyanakkor a Nasdaq composite 2516,09 ponton, azaz fél százalékos csökkenéssel. Az euró ekkor 1,5507 dolláron állt, az arany 906,60 dolláron, az elektronikus kereskedésben az olaj ára felfelé tartott.
Vágólapra másolva!

Nap közben a S & P 500 részvényindex négyhavi magassági rekordot ért el. Az utóbbi, és általában is a piac emelkedését az Amazon részvény, a világ vezető internetes kereskedelmi cége támogatta: több mint 8 százalékot drágult, miután a Goldman Sachs az elkövetkezendő 5 évre 20 százalékos növekedést prognosztizált a cégnek. A Nasdaq elsősorban a ScanDisk chipgyártó nagyvállalat profitfigyelmeztetésétől süllyedt el.

A DJIA nap közben 145 pontot is elérő javulását azonban elsősorban a Conference Board(CB) gazdaságkutató vezető konjunktúramutatójának javulása idézte elő, de az olajvállalatok részvényei is mind a nyertesek között voltak.

A CB-nek volt köszönhető, hogy a nap elején hamar korrigálták veszteségeiket a New York-i részvénypiacok és mind a tőzsde DJIA mutatója, mind a Nasdaq piac composite indexe jelentős emelkedésben állt három órával a hétfői zárás előtt. A DJIA emelkedése ekkor 122 pontot (0,94 százalékot) ért el, a Nasdaq indexe pedig ez időre 17 pontot (0,66 százalékot) erősödött. A jelentések szerint az energiaipari részvények voltak ekkor a nap nyertesei.

Hétfőn vegyesen nyitottak a vezető New York-i tőzsdemutatók: a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,46 pont emelkedéssel kezdett, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 11,81 pontos csökkenéssel nyitott. Negyed óra múlva az összetett Nasdaq index 2,55 pontos, a DJIA mutató 14,49 pontos csökkenésnél járt.

A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,2 százalék (4,88 pont) csökkenéssel 2528,85 ponton fejezte be a pénteki napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 986,80 ponton zárt, 0,05 százalék (5,86 pont) gyengüléssel.