Tizedik éve fizethetünk üdülési csekkel

2008.05.23. 11:42

Idén ünnepeljük a kedvezményes üdülési rendszer bevezetésének a tizedik évfordulóját - adta hírül a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az üdülési csekk egy évtizedes történelme során a kezdeti 1-2 milliárdról 40 milliárd forintra emelkedhet ebben az évben az így elkölthető összeg.

Lapértesülések szerint tavaly mintegy 1,7 millió embernek segítette a kikapcsolódását és a pihenését az állami, illetve munkáltatói támogatással megszerezhető üdülési csekk, amely a belföldi utazás, szállás, étkezés mellett egyre szélesebb körben használható fel. Csekkel fizethetünk a kulturális, sport, szabadidős, egészségmegőrzést és betegségmegelőzést célzó szolgáltatásokért, de vehetünk belőle horgászengedélyt, strand- és állatkerti belépőt is. Felhasználhatjuk továbbá a Hungaroringre, illetve a Hungexpora szóló jegyek megvásárlására, szabadidős cikkek kölcsönzésére, illetve belföldi utasbiztosításra.

Mindenkinek előnyős lehetőség

A csekkek a megszerzésükhöz kapcsolódó kedvezményeken felül számos más előnyt is biztosítanak a felhasználók számára. Nem csak egyszerre, hanem több alkalommal is elkölthető a rendelkezésre álló összeg. Az utastársak költségei is fizethetők üdülési csekkel, ráadásul a névre szóló értékpapír az eredeti egy éves érvényességi idején belül szükség esetén viszonylag könnyen meghosszabbítható.

Az induláskor mindössze néhány száz elfogadóhellyel működő rendszerben mára közel kilencezerre bővült a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal (MNÜA) illetve annak háttérintézményeként működő Nemzeti Üdülési Szolgálattal szerződésben levő szolgáltatók száma. Az üdülési csekkel történő fizetés lehetősége ugyanis egyértelmű forgalomnövekedést eredményez.

Adómentes természetbeni juttatás

A jelenleg hatályos jogszabályi előírások szerint adómentesen adhat a munkáltató üdülési csekket a dolgozójának, a munkavállaló közeli hozzátartozójának, az elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozójának, valamint a szakképző iskolai tanulónak a kötelező szakmai gyakorlata idején, továbbá - ha a volt munkáltató vagy annak jogutódja a juttató - a nyugdíjban részesülő magánszemélynek és közeli hozzátartozójának is. Egyetlen megkötés, hogy az üdülési csekk értéke a mindenkori minimálbér összegét nem haladhatja meg. Magasabb érték esetén ellenben a természetbeni juttatásokra vonatkozó előírások szerint az üdülési csekk után is kell közterheket fizetni.

Szintén adómentes a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által a szociálisan rászorulónak az említett értékhatárig biztosított üdülési csekk, továbbá a szakszervezet által a tagjának, nyugdíjas tagjának vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának, valamint az elhunyt tag közeli hozzátartozójának nyújtott kedvezmény. Adómentes a gazdasági társaság által a személyesen közreműködő tagnak, a szövetkezet és a szakszervezet által a tagnak, illetve a nyugdíjas tagoknak, illetve az említett magánszemélyek közeli hozzátartozóinak és az elhunyt tag (nyugdíjas tag) közeli hozzátartozójának nyújtott a minimálbért meg nem haladó értékű üdülési csekk is.

A juttatók körében is egyre népszerűbb a kedvezményes üdülési konstrukció, mivel jelentős - az azonos nettó értékű pénzbeli juttatással szemben - akár 120 000 forintot meghaladó költségmegtakarítást eredményezhet személyenként.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK