Már több a nem fizető cégadós, mint tavaly

2008.05.23. 17:44

Az idén már több cégadós vált nem teljesítővé a globális - elsősorban az amerikai - vállalati szektorban, mint tavaly egész évben, és a likviditási válság miatt számuk és arányuk további jelentős emelkedése fenyeget, áll a Standard & Poor's pénteken Londonban kiadott havi összesítésében.

A világ legnagyobb hitelminősítője szerint az év elejétől  május közepéig terjedő időszakban a nála kockázati besorolással szereplő vállalati adósok közül 28 vált hátralékossá, összesen 18,9 milliárd dolláros kötelezettség után. Tavaly egész évben 22 cégadós vált nem teljesítővé az S&P listáján, 2006-ban pedig 30, vagyis az idén eddig törlesztési hátralékba került cégek száma a két évvel ezelőtti teljes évitől sem marad el sokkal. Az összesítés szerint az év eleje óta eddig nem fizetővé vált 28 cégadós közül 27 amerikai, egy pedig kanadai volt.

Az amerikai vállalati szektor vezeti "a leggyengébb láncszemek" listáját, is, vagyis azon adósokét, amelyek a nem fizetővé válás határán állnak: a Standard & Poor's 107 ilyen amerikai céget tart nyilván, ami a leggyengébb láncszemek globális számának 82 százaléka. A hitelminősítő központi előrejelzése azzal számol, hogy a spekulatív adóskockázati kategóriájú amerikai vállalati szektorban a nem fizetővé válók aránya a következő tizenkét hónapban 4,7 százalékra szökik fel a 2007 végén mért 0,97 százalékról, ami negyed százados mélypont volt.

Az S&P elemzése szerint a hátralékossá váló cégek számának emelkedése "a kibontakozó recessziós környezetet", a gyengébb jövedelmezőségi kilátásokat és a hitelszűkét tovább fokozó, folytatódó pénzpiaci nyomást tükrözi.

A nem teljesítővé váló cégadósok gyors gyarapodását más hitelminősítők is jelezték már. A Moody's Investors Service szintén e hónapban kiadott londoni összesítése szerint a nála besorolással szereplő vállalati kibocsátók közül az idén eddig 22 vált nem teljesítő adóssá; a tavalyi azonos időszakban öt ilyen cég volt a hitelminősítő által osztályzattal ellátott vállalati adósok között. A Moody's előrejelzési modellje a minapi elemzés szerint arra mutat, hogy az idei év végére a magas hozamú besorolási kategóriában lévő globális adósi körben 5,0 százalékra, a mostantól számított 12 hónapos időtávlatban 6,1 százalékra emelkedik a nem teljesítők aránya. A 2008 végére várt 5,0 százalékos arányon belül az amerikai spekulatív osztályzatú adóscsoportban 5,7, Európában 3,1 százalék lesz a hátralékossá válók aránya, állt a Moody's  májusi londoni elemzésében.

KAPCSOLÓDÓ CIKK