Enyhe optimizmus New York-ban

Vágólapra másolva!
Szerdán erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,22 százalék (5,46 pont) emelkedéssel 2486,70 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 594,03 ponton zárt 0,36 százalék (45,68 pont) növekedéssel.
Vágólapra másolva!

A kereskedők azt mondták, hogy a befektetőket bizonytalanná tették a hitelválsággal kapcsolatban ismét felerősödött aggodalmak, de ezt ellensúlyozta, hogy a múlt hónapban a vártnál nagyobb mértékben nőttek az üzleti kiadások az Egyesült Államokban. Ez azt jelezheti, hogy javul a gazdaság állapota és emiatt erősödtek a nagy számítógépgyártók, valamint a nehézgép-gyártók részvényei.

Gyengült az AIG, a világ első számú biztosítójának az árfolyama a Citigroupnak arra a véleményére, hogy a biztosítónak további tőkére van szüksége, miután a múlt héten 20 milliárd dolláros tőkeemelést hajtott végre. Eközben a bankszektorral kapcsolatos borúlátást erősítette a KeyCorp, a vezető közép-nyugat-amerikai bank, amely azt közölte, hogy a rossz hitelkihelyezései utáni veszteségleírás a vártnak valószínűleg a duplája lesz.

Rontott az általános befektetői hangulaton az is, hogy a keddi erőteljes csökkenés után szerdán ismét erősödni kezdett az olajár. A dráguló olaj azonban erősítette az olajipari cégek papírjait. Jól szerepeltek a kiskereskedelmi cégek annak a hatására, hogy a Polo Ralph Lauren Corp a szakértők által vártnál jóval kedvezőbb negyedéves adózott eredményről számolt be.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júliusi jegyzése 2,18 dollárral 131,03 dollárra nőtt. Tőzsdezáráskor New Yorkban az euró 1,5644 dollárra gyengült a keddi 1,5686 dollárról. A dollár 104,67 jenre erősödött az előző napi 104,25 jenről. Az euró 242,85 forintot ért az egy nappal korábbi 244,15 forint után (- 0,53 százalék). A dollár 155,12 forinton volt a keddi 155,58 forintot követően (- 0,30 százalék). New Yorkban az arany ára unciánként a legközelebbi, májusi határidőre 7,20 dollárral 900,50 dollárra gyengült.