Csökkent a SkyEurope vesztesége

Vágólapra másolva!
Kissé csökkent a közép-európai SkyEurope olcsó jegyű légitársaság vesztesége a márciussal végződött üzleti félévben, az üzemi eredmény viszont romlott, elsősorban az üzemanyag drágulása miatt. A társaság azt tervezi, hogy egyes piacokon emeli a jegyek árát, 5-15 százalékig terjedő mértékben.
Vágólapra másolva!

Az adó utáni veszteség 12,1 százalékkal 32,5 millió euróról 28,5 millióra mérséklődött, miközben az üzemi eredmény 20,7 százalékkal 36,2 millió euróra csökkent. Ugyanakkor nőtt az utasforgalom, 32,1 százalékkal 1,65 millióra, többek között annak köszönhetően, hogy az üléskapacitás 51,9 százalékkal 2,4 millióra nőtt.

A vállalat tulajdonképpen már a folyó üzleti évben szerette volna elérni a nullszaldót, ám az üzemanyag árának ugrásszerű emelkedése - 42 százalék az elmúlt hónapokban - ebben meggátolta.

Az egyes relációkban tervezett jegyáremelés mellett a kerozin-takarékossági programmal igyekszenek tovább csökkenteni a költségeket.

A cég tavaly augusztusban jelentette be, hogy október 28-ával bezárja budapesti és krakkói bázisát, a kapacitás átszervezése révén flottájával Bécsre, Pozsonyra és Prágára kívánja összpontosítani üzemelését. A cég indoklása szerint ezeken a piacokon az üzleti és szabadidős utasok aránya kedvező, gyorsan növekvő piacokról van szó, ahol a gazdaság egészséges ütemben nő és jóval kisebb az idényjelleg, mint Krakkóban vagy Budapesten.