Kevesebb beruházás az első negyedévre

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2008 I. negyedévében - az előzetes számítások alapján - 4,8 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - 1 százalékkal esett vissza - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 809 milliárd forint volt az I. negyedévben.
Vágólapra másolva!

Az előzetes számítások alapján a nemzetgazdasági beruházások volumene 2007-ben 0,3 százalékkal emelkedett, a IV. negyedévben 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz és 1,9 százalékkal a megelőző negyedévhez képest.

Tavaly a nemzetgazdasági beruházások volumene az első negyedévben 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a megelőző negyedévhez képest pedig - a szezonálisan kiigazított index szerint - 2,6 százalékkal bővült.

Az idei első negyedévi beruházások volumene az előző év azonos időszakához képest 4,8 százalékkal, ezen belül az építési beruházások 15,5 százalékkal maradtak el az elmúlt évitől, míg a gép- és berendezés-beruházások 8,4 százalékkal emelkedtek.

A beruházások, ezen belül az építési beruházások teljesítményértékének csökkenését elsősorban a szállítás, raktározás, posta és távközlés nemzetgazdasági ág 16,8 százalékos visszaesése okozta, ami főleg az autópálya- és egyéb útépítések csökkenésével van összefüggésben. A nagyarányú visszaeséshez az egy évvel korábbi igen magas bázis is hozzájárult.

Mérséklődtek a beruházások a feldolgozóiparban is, azon belül is főként a tavaly kiemelkedő fejlesztéseket megvalósító gumitermék- és villamosgép-gyártásban. A járműgyártás beruházásai közel azonosak az elmúlt évivel.

A KSH szerint számottevő csökkenés következett be az oktatásban, a közigazgatásban és az egyéb közösségi, személyi szolgáltatásban is. A nagyobb súlyt jelentő nemzetgazdasági ágak közül a lakásépítéseket is magában foglaló ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás volumene 8 százalékkal nőtt a tavalyi szinthez képest.

A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 53,9 százalékos növekedéséhez a szállodák épületeinek felújítása, bővítése járult hozzá. A jelentős gépberuházásoknak és az elmúlt évi alacsony bázisnak köszönhető a mezőgazdaságban 43,7 százalékos növekedés volt. A kereskedelem 19,5 százalékos bővülésén belül a nagy áruházláncok beruházásai jelentősek.