Oszkó: kevés az egykulcsos adó bevezetése

Vágólapra másolva!
A Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint a magyar adórendszer világviszonylatban is "szélsőségesen szolidáris". Oszkó Péter erről egy fórumon beszélt, ahol azt is elmondta: az egykulcsos adó bevezetésének hozadéka nem annyira a foglalkoztatásban, inkább az adófizetési hajlandóság javulásában lenne tetten érhető, mivel az egységes adókulcs csökkentheti a szürke jövedelmek arányát.
Vágólapra másolva!

Oszkó Péter úgy véli, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetése önmagában még nem jelent általános gyógyírt a magyar gazdaság összes bajára. Addig, amíg a jelenleg 1,5 millió főre tehető, minimálbéren vagy annak legfeljebb a kétszeresén bejelentett munkavállalónak legalább az a hányada, amely vélhetően több pénzt visz haza az aktuális minimálbérnél, egyáltalán nem veszi ki a részét az adóbefizetésekből, az állam kénytelen lesz továbbra is azokat megsarcolni, akiknek a munkaadója előírás- és szabályszerűen jelenti be a mindenkori keresetét - mondta.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon továbbra is aggasztóan alacsony az aktivitási ráta, a munkavállalási kedv. Az emberek egy része úgy gondolja, hogy nem éri meg dolgoznia addig, amíg a segélyek felvételére és kiegészítő, eltitkolt jövedelmeire támaszkodva magasabb havi bevételt könyvelhet el annál, mintha bejelentett alkalmazottként vállalna munkát - mondta.

A minimálbér adómentessége az elnök-vezérigazgató szerint a munkáltatókat és a munkavállalókat továbbra is egyaránt arra fogja sarkallni, hogy fogadják el a foglalkoztatásnak ezt a sajátos formáját. A szakértő éppen ezért a személyi jövedelemadózással párhuzamosan a társadalombiztosítási járulékrendszer átalakítását, és a járulékterhek csökkentését tartaná jó megoldásnak annak érdekében, hogy ismét egyre több cég és munkavállaló fontolja meg a visszatérést a legális foglalkoztatásba.

Oszkó Péter a hazai gazdasági vezetők, köztük saját társadalmi felelősségét is abban látja, hogy a megfelelő fórumokon konzekvensen, egységes üzenetek formájában felhívják a döntéshozók figyelmét a hazai gazdaságpolitika megoldatlan kérdéseire. A szerepvállalás célja, hogy termékeny szakmai párbeszéd induljon meg a piaci és a kormányzati szféra képviselői között. A Deloitte elnök-vezérigazgatójának véleménye szerint a magyarországi nagyvállalatok felsővezetői ezt már felismerték, több esetben, több témakörben létrejött a párbeszéd, s ezek előremutatóak.