Jobban teljesített a vártnál az eurózóna

Vágólapra másolva!
Vártnál gyorsabban növekedett az eurózóna a kedvező német GDP adatnak köszönhetően - olvashatjuk a Bloomberg internetes oldalán. Németországban főként a beruházások és az építkezések bizonyultak a gazdaság motorjának, és ez a motor a magas olajár és az erős euró ellenszelében is működött.
Vágólapra másolva!

Az 15 euróövezeti tagállam együttes első negyedéves gazdasági növekedése 0,8 százalék volt, ami jelentős elmozdulás a 2007 utolsó negyedévi 0,3 százalékhoz képest. A beruházások 1,6 százalékos ütemben bővültek, ami 2006. második negyedéve óta a legjobb adat.

Mind az euróvezeti, mind a német adat esetében visszaesésre kell számítanunk a második és az első negyedévi adat viszonylatában, aminek a magas olajár és az erősödő euró az oka. Az előbbi a fogyasztók költségeit emeli meg (jórészt a növekvő benzin- és energiaárakon keresztül), míg az erős euró a zóna exportja szempontjából kedvezőtlen. A lassulás jeleit lehet kiolvasni a növekvő fogyasztói aggodalomból, a visszaeső termelési és szolgáltatási aktivitásból, azonban a csökkenés nem valószínű, hogy amerikai méreteket ölt. Ennek okát a szakértők az EKB konzekvens politikájában látják: a jegybank ugyanis többször megerősítette saját politikáját, melynek célja az infláció alacsonyan tartása. Ennek érdekében egész évben nem mozdította a kamatlábat, és ezt az év hátralévő részében sem tervezi.

Bár az Eurostat a negyedéves adatot alábecsülte, hiszen 0,8 helyett 0,7 százalékos bővülést várt az eurózónában, kimutatásában megerősítette azt a korábbi előzetes adatát, hogy a negyedévben 2,2 százalékos volt a GDP bővülés éves szinten.

A 27 tagú Európai Unióban a negyedéves növekedés 0,8, az éves 2,5 százalékos volt az első negyedben.

Az Eurostat a magyarországi első negyedévi GDP növekedést 0,3 százalékban adja meg az előző negyedévhez és 0,7 százalékban az előző év azonos időszakhoz képest.

Az eurózónában a befektetések 0,4 százalékponttal, a készletállományok 0,2 százalékponttal növelték a negyedéves szintű GDP növekedést.

Emelték az egész évi várakozásokat, mégsem optimisták

Az erős első negyedévi bővülés hatására hétfőn Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,4 százalékról 1,75 százalékra változtatta az eurózóna idei várható gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását.

A szakértők azzal számolnak, hogy idén nem változtat a kamatszinten az Európai Központi Bank (EKB), mert miközben májusban - március után - ismét rekordszintre, 3,6 százalékra nőtt az éves szintű infláció, a várakozások szerint jelentősebben lassulhat a gazdaságnövekedés a második negyedévben.

Az EKB 2 százalék alatti inflációt akar, ezt a célt azonban várhatóan 2009 második feléig nem sikerül elérnie.

Az inflációs nyomást jelzi, hogy áprilisban a várt mértékben, 0,8 százalékkal nőttek havi szinten és 6,1 százalékkal éves összevetésben a termelői árak. A növekedés oka elsősorban az volt, hogy havi szinten 2 százalékkal, éves viszonylatban 14,3 százalékkal nőttek az energiaköltségek. A nem késztermékek árai, amibe beletartoznak az élelmiszerek is, havi szinten csupán 0,1 százalékkal nőttek áprilisban, éves szinten azonban az emelkedés 4,8 százalék volt, a második legnagyobb drágulás az energiaárak után.