Vágólapra másolva!
Bár tulajdonosai az április közepén elrendelt felszámolás után is megpróbálták megmenteni a magyarországi gabonaipar egyik jelentős szereplőjének tartott, székesfehérvári Cornexi Élelmiszeripari Zrt.-t, immár nem kétséges, a Cornexi-csoport összedőlt - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A müzli-, müzliszelet- és gabonapehely-gyártó Fitt-Cornexi Foods (FCF) Kft. ugyan még nincs felszámolás alatt, de 2007 júliusa óta háromszor is végrehajtást kért ellene az APEH Közép-dunántúli Igazgatósága. A zrt. tartozásainak pontos mértékéről még nem kívánt nyilatkozni Kissné Ágics Ilona felszámolóbiztos, a Kossuth Holding Zrt. munkatársa, de az biztos, hogy meghaladja az egymilliárd forintot. A cégcsoport teljes adóssága a 2006-ban létrehozott FCF-vel együtt várhatóan megközelíti a kétmilliárd forintot. Ezzel szemben a felszámoló előzetes adatai szerint a Cornexi vagyonelemeinek értéke még papíron sem éri el az egymilliárdot.

Ha az FCF felszámolását is elrendeli a bíróság, amire jó esély van, a cégcsoport vagyonelemeit - köztük a dunaföldvári malmot - várhatóan még idén, egyben és talán még működőképes állapotban hirdetik meg.

A Cornexi mélyrepülése 2002-ben kezdődött. A működéshez szükséges nyersanyag nagy részét hitelből vásárolták, ráadásul az árverseny miatt drágán vettek és önköltség közeli áron értékesítettek. Ilyen célra évente mintegy kétmilliárd forint hitelt vettek fel. Tetézte a bajokat, hogy 2002-ben ugyancsak hitelből kezdtek hozzá a dunaföldvári malom - 600 millió forint értékű - kapacitásbővítő rekonstrukciójához is. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az évi 150-200 millió forintos hitel-visszafizetési kötelezettségének nem tudott eleget tenni az elmúlt években átlagosan hárommilliárd forint körüli nettó árbevételt elérő vállalkozás. Az egyre nagyobb finanszírozási gondokkal küzdő cégcsoportot a tulajdonosok eddig kétszer próbálták eladni, sikertelenül - olvasható a Napi Gazdaságban.