Gyártást visz és hoz az Epcos

Vágólapra másolva!
A magas hazai gyártási költségek miatt Magyarországról Romániába telepíti több kézimunka-igényes termék gyártását a német Epcos AG - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Szombathelyről elsőként a kézi tekercseléses technológiával készülő termékek, illetve alkatrészek gyártása kerül át határon túli alvállalkozókhoz. Takács Béla ügyvezető igazgató a Vas Népének nyilatkozva elmondta: a kézi tekercseléses technológiával készülő termékek gyártását hasonló okokból már 2006 végén alvállalkozókhoz szervezték, sőt létszámot is átadtak - az ágazat az utóbbi időben már több mint 250 főt foglalkoztatott.

A dolgozók egy részét a növekvő feladatok miatt átveszik. A társaság ugyanis tovább bővíti a szombathelyi, jelenleg már több mint 1500 dolgozót foglalkoztató Epcos Elektronikai Alkatrész Kft. fejlesztőközpontját, s a kondenzátorok és zavarszűrők után az induktivitásokkal kapcsolatos termékfejlesztés is Magyarországra kerül.

Az Epcos 2007-ben több mint félmilliárd forintos költséggel kétezer négyzetméterrel bővítette a szombathelyi üzemet, s ekkor hozták létre a több mint 700 négyzetméteres fejlesztőközpontot is - írja a Napi Gazdaság.