Nem lesz gáz-OPEC

Vágólapra másolva!
A világ vezető gázexportáló országai júniusról októberre halasztották tervezett miniszteri szintű tanácskozásukat, mivel nem tudtak megegyezni a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) mintájára létrehozni tervezett gázkartell jellegéről és alapszabályairól - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az érintett országok képviselőiből álló munkacsoport a múlt héten tanácskozott Moszkvában, de nem közeledtek az álláspontok az alapszabály-tervezet kérdésében. A három legnagyobb exportőr, Oroszország, Irán és Katar így beérte azzal, hogy megerősítette az áprilisban Teheránban elfogadott előzetes ajánlást, amelynek értelmében szervezetté kell alakítani a csoportot, egy főtitkárral és egy operatív bizottsággal az élén. Valerij Jazev, az orosz duma elnökhelyettese szerint bizonytalan, mikor jöhet létre valamilyen szervezet a Gázexportáló Országok Fóruma alapján, amit pedig sokan máris gáz-OPEC-nek neveznek. A halasztást Moszkva javasolta.

A legnagyobb exportőrök 2001 óta évente informális tanácskozást tartanak a fórum keretében, ez azonban eddig nem sok eredményt hozott. A fórumnak az említett három országon kívül Egyiptom, Indonézia, Líbia, Nigéria, Venezuela és más gáztermelő országok is tagjai.

Az Egyesült Államok és az EU ugyanakkor többször közölte, hogy gázkartell létrehozása komoly veszélyt jelentene a globális energiabiztonságra nézve, és lehetőséget adna az árak manipulációjára. Irán azonban továbbra hivatalos szervezetté szeretné alakítani fórumot, amely az OPEC-hez hasonlóan kitermelési döntéseket hozna és befolyásolni tudná a világpiaci árakat - írja a Napi Gazdaság.