Vágólapra másolva!
Részletes előterjesztést kell készítenie július 20-ig a főváros vagyonkezelő társaságának a Fővárosi Gázművek Zrt. helyzetével, az 50 százalékos önkormányzati tulajdonrész értékével összefüggő kérdésekről - tudták meg a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésének részvevőitől.
Vágólapra másolva!

Az előterjesztésnek ki kell térnie a részvények esetleges eladására is, amiről a Fővárosi Közgyűlés döntene, a legkorábban augusztus végén - jegyezték meg.

A Főgáz Zrt. maradék 50 százalékos önkormányzati részvénycsomagja tervezett értékesítéséről Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes helyszíni előterjesztése alapján tárgyalt a kabinet. Az ülésre nem hívták meg a cég igazgatóságának és menedzsmentjének képviselőit.

A Főgáz-részvények eladhatóságát már tavaly felvetette a városvezetés, az önkormányzat idei költségvetése azonban még nem számol bevétellel ebből. Az önkormányzat hétéves finanszírozási terve pedig 2014-ig mintegy 3 milliárd forintos osztalékbevételt vélelmez évente a cégtől. A múlt évre egyébként a tervezett 2,7 milliárd forintnál kétmilliárd forinttal több osztalékot fizet az adózott eredményét 5,4 milliárdról 7,8 milliárd forintra növelő cég.

A korábban megjelent hírek szerint az 50 százalékos önkormányzati részvénypakett eladásából 100-110 milliárd forint bevételt remél a városvezetés. A kabinetülés részvevői közölték, ha eladják a Főgáz-részvényeket, a bevételt működésre nem, csak beruházásokra, fejlesztésekre fordítanák.

A főváros több mint tíz éve adta el a cég kisebbségi tulajdonrészét két német befektetőnek. Közülük ma már csak az RWE a cég tulajdonosa, 49,83 százalékban. A fővárosnak 50 százalék plusz egy-egy A és B részvénye, a kistulajdonosoknak pedig 0,17 százaléknyi részvényük van.