Brüsszelben is tüntetnek a fuvarozók

Vágólapra másolva!
Fuvarozók és gazdák tüntetnek Brüsszel belvárosában - egy nappal az Európai Unió csúcstalálkozója előtt, várhatóan teljesen megbénítva a belga főváros közlekedését -, így tiltakozva a magas üzemanyagárak ellen.
Vágólapra másolva!

Összesen mintegy kétszáz kamion érkezik észak felől a városba, és három brüsszeli taxitársaság sofőrjei is csatlakoznak hozzájuk járművükkel. Terveik szerint lassú kört írnak le a királyi palotát és a turisták által tömegesen látogatott főteret is magában foglaló, a belvárosi területet övező bulváron.

Vidékről számítások szerint mintegy ezer traktorral gazdák vonulnak be a fővárosba déli irányból, és az uniós intézményeknek helyet adó negyed tőszomszédságában kívánnak ideiglenesen "letáborozni".

Ők amiatt is tiltakoznak, hogy az üzemanyag árának emelkedését nem kompenzálja kielégítően a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára. A rendőrség felszólította a brüsszelieket, hogy lehetőleg ne üljenek autóba, hanem használják a tömegközlekedés eszközöket.

A csütörtök-pénteki EU-csúcs egyik napirendi pontja, hogy mit lehet tenni az üzemanyag- és élelmiszerárak növekedésének megfékezése érdekében.