Interneten vehetünki vonatjegyet

Vágólapra másolva!
A MÁV megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését; a jegykiadó terminálokat csütörtökön működés közben tekintette meg a debreceni Nagyállomáson Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Elmondta, hogy június közepétől Budapesten három helyen, a Déli-, a Keleti-, és a Nyugati pályaudvarokon, illetve Debrecenben és Miskolcon van lehetőség az internetes vásárlásra.

Az E-ticket használatához az egyszeri regisztrációhoz nélkülözhetetlen e-mail címre, valamint bármilyen típusú bankkártyára van szükség.

Az utasok a menetrendből kiválasztott viszonylatról és a kifizetett összegről 10 számjegyből álló kódot kapnak, amelyeket az állomásokon elhelyezett terminálokba beütve vehetik át a menetjegyüket, illetve a helyjegyüket.

Heinczinger István elmondta azt is, hogy július 1-jétől Siófokon helyeznek el jegykiadó automatát, az iskolakezdésre pedig további 34 állomáson telepítik az ország egész területén.

A további fejlesztésekről szólva a vezérigazgató a mobiltelefonos jegyrendelés bevezetését helyezte kilátásba.

Az MTI érdeklődésére Szondy György, a MÁV Informatika Zrt. üzletfejlesztési igazgatója hozzátette: hosszú távon szeretnék elérni, hogy az elektronikusan vásárolt jegyeket a vonaton a kalauzok mobil terminál segítségével érvényesítsék. Szavai szerint a mostani rendszer alkalmas erre a továbbfejlesztésre, s ha megvalósul, a jegykiadó terminálokat kis átalakítással más célra hasznosítják.

Elmondta azt is, hogy az augusztus végéig telepítendő 47 E-ticket kiadó automatával a 100 kilométernél többet utazó célközönség 75 százalékát tudják kiszolgálni ezzel a módszerrel. A beruházás egyébként az öt évre szóló működtetési szerződéssel együtt mintegy félmilliárd forintba került - tette hozzá.

A MTI érdeklődésére a MÁV Zrt. vezérigazgatója közölte azt is, hogy még az idén újra meghirdetik eladásra a debreceni járműjavítót.

Heinczinger István azzal indokolta az eladást, hogy a MÁV-nál megszűnt a teherkocsi-javító profil. Megítélése szerint külföldi vevője lesz az üzemnek, amely iránt jelenleg németek és románok érdeklődnek.